F1

Idő kell még kiforrja magát az új megközelítés a Ferrarinál, Vasseur érzelmi hullámvasútra számít

A Ferrari csapat tavaly a végsőkig harcolt a konstruktőri címért, de végül a McLaren lett a világbajnok. Fred Vasseur csapatfőnök elmagyarázta, hogyan javulhat a csapat.

Míg a pilóták bajnoki címéért folytatott küzdelem már az utolsó előtti GP-hétvégén, Las Vegasban eldőlt, a McLaren és a Ferrari közötti csúcspárharc a szezon végéig elhúzódott. Végül a McLaren lett a világbajnok, így a vörösöknek be kellett érniük a második hellyel. Az erős forma azonban reményt ad egy sikeres idei szezonra, hiszen a szabályok nagyrészt változatlanok maradnak.

A Ferrari csapatfőnöke, Fred Vasseur az F1TV riporterének, Lawrence Barrettónak beszélt a szezon végén arról, hogyan működik a maranellói csapat. A következőket mondta: „Minden egyes területen, a szervezet minden részlegén igyekszünk javulni. Egyszerre csak egy kis lépést teszünk. Mert nincsenek rövidebb utak, nem találsz egy varázsformulát, amitől hirtelen jelentősen gyorsabb leszel.”

„Ezt a megközelítést és hozzáállást kell megtartanunk, és mindenkit arra kell ösztönöznünk a sorainkban, hogy még jobb munkát végezzen, és mindenhol megtaláljuk azt a kis plusz teljesítményt. Úgy gondolom, hogy az elmúlt hónapokban jó lépést tettünk előre ebben a tekintetben.”

„Sok szenvedély van a csapatunk körül, sok érzelem, és szerintem nagyon jó, hogy az energia nagyon pozitív. Mert ha egy évben 24 versenyhétvégét tartasz, az egy nagyon hosszú szezon, és sokkal könnyebb kezelni az érzelmeket, ha az eredmények pozitívak, és úgy érzed, hogy a projekt jó irányba halad. De ez egy olyan munka, aminek sosincs vége, mindig megpróbálunk még tovább fejlődni és még jobb munkát végezni.”

Vörös Kamilla

Recent Posts

Alig volt verseny az austini monszunban, de végül új győzteseket avattak

A hétvégén folytatódott a WEC idei szezonja, a Circuit of the Americas (COTA) volt a…

7 perc ago

A történelemkönyvekbe került Verstappen monzai sikere

Magabiztos és fölényes sikert aratott Max Verstappen Monzában. A címvédő nem csak a McLarenek legyőzését…

1 óra ago

Bagnaia talán rátalált valamire, de nem akar hamis reményeket kergetni

Minden arról szól mostanában, hogy Francesco Bagnaia képtelen összhangba kerülni a Ducati 2025-ös gépével. A…

3 óra ago

Verstappen a MotoGP felé kacsintgat?

Max Verstappen, a Forma–1-es világbajnok a SkySport.it szerint a MotoGP-be is befektetne, de egyelőre nem…

4 óra ago

Hat év után elkapták a cseh autópályán száguldozó „F1-es” fantom pilótát

A cseh autópályákon hat éve száguldozó rejtélyes versenyautó története véget ért, miután a rendőrség letartóztatta…

5 óra ago

Már a hétvégén hétszeres Európa-bajnokká válhat Kiss Norbert?

Kiss Norbert és a Révész Racing papíron, akár már a soron következő hétvégén történelmet írhat,…

6 óra ago