F1

Verstappen és Alonso egy csapatban terveznek versenyezni!

Max Verstappen elismerte, hogy ő és Fernando Alonso a jövőben együtt szeretnének versenyezni a Le Mans-i 24 órás versenyen.

A motorsport-naptár egyik alapköve, a hosszútávú verseny rendszeresen vonzza a nagynevű versenyzőket.

Alonso számára pedig nem már nem is idegen Le Mans, hiszen két ottani győzelemmel büszkélkedhet a Forma-1-től távol töltött időszakából.

Verstappen, akinek még nem volt tapasztalata Le Mans-ban, előbb-utóbb szeretne részt venni a legendás versenyen, és a múltban már elárulta, hogy szívesen összeállna Alonsóval. Korábban azt is kifejezte, hogy akár édesapjával, az ex-F1-es versenyzővel, Jos-szal együtt is indulna a versenyen, de úgy tűnik, ez már nincs kilátásban.

A Red Bull bajnoka a Mirror Sportnak nyilatkozva elmondta, hogy neki és Alonsónak most egy harmadik versenyzőt kell találniuk.

„A fejünkben van, tudjuk, hogy meg akarjuk csinálni” – mondta Verstappen. „[Jos] még mindig nagyon jó benne, [de] ő nem akarja. Egyszerűen nem akarja már csinálni.”

„De ez rendben van, meglátjuk, mi lesz. Sok minden történhet. Sok nagyszerű versenyző van, akik közül lehet válogatni. Sok barátom is van, akik versenyeznek, szóval nehéz lesz egyet kiválasztani.”

Verstappen korábban azonban elismerte, hogy egy konkrétumot keres egy potenciális versenyzőpartnerben a Le Mans-i futamra.

„Az egyetlen dolog az, hogy Le Mans-ban nincs megszabva minimális súly a versenyzőnek. Elég nehéz versenyző vagyok, így könnyű csapattársat kellene találnom, hogy kompenzáljom. Fernando elég könnyű, szóval nagyon jó lenne nekünk, de találnunk kellene még egyet.”

Mégis, úgy tűnik, hogy a Le Mans-i szereplésre valószínűleg nem kerül sor a Forma-1-es pályafutása befejezéséig.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

2 perc ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

2 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

4 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

6 óra ago

Megosztotta a közönséget a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…

8 óra ago

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

9 óra ago