Categories: F1

Horner még tovább elkötelezett a Red Bull iránt, mint Verstappen, a maga szerződésével

Christian Horner megerősítette, hogy az évtized végéig elkötelezett marad a Red Bull csoportnál.

Széles körben ismert volt, hogy Hornert a 2026-ban kezdődő új erőforrás-korszakig szerződés köti a csapathoz, amelyet immár két évtizede szolgál. A Milton Keynes-ben eltöltött idő alatt Horner bajnokesélyes alakulattá formálta a Red Bullt, amely nyolc versenyzői címet – Sebastian Vettel és Max Verstappen révén négyet-négyet – és hat konstruktőri koronát tudhat magáénak. Horner jelenleg a Red Bull történetének legjelentősebb változását is felügyeli: az alakulat a jövőre életbe lépő új szabályzatokhoz saját hajtásláncokat fejleszt, ahelyett, hogy ügyfélként más gyártóra támaszkodna. Arra azonban, hogy Horner meddig marad elkötelezettjük a projekt mellett, nem derült fény. A RacingNews365-nek, és a kiválasztott médiával beszélgetve arra a kérdésére, hogy a Red Bull iránti elkötelezettsége töretlen-e, Horner így felelt:

„Igen, az évtized végéig elköteleztem magam a Red Bull iránt. Az elkötelezettségem továbbra is teljeskörű.”

Tavaly Horner viharos időszakon ment keresztül, miután az év elején a Red Bull egyik női alkalmazottja helytelen viselkedéssel vádolta meg. Hornert végül tisztázták, de csak azután, hogy az intrikusok azt javasolták neki, hagyja ott a csapatot. Az 51 éves szakember azonban eltökélt maradt. A tapasztalatokból levont vezetői tanulságokról ennyit mondott:

„Az ember folyamatosan tanul az életben, mindig alkalmazza a tanulságokat. Az a nap, amikor azt hiszed, hogy mindent tudsz, vagy nem tanulsz tovább, az a nap, amikor visszafelé haladsz. Ugyanez a helyzet az életben, ugyanez a helyzet a versenyautóval, ugyanez a helyzet mindennel: mindig tanulsz, mindig alkalmazod a tanulságokat, amiket megtanultál, hogy megpróbáld jobban csinálni a dolgokat a jövőben,”

Horner a többi csapatfőnök kereszttüzében is állt, olyanok, mint a Mercedesnél dolgozó Toto Wolff és a McLarennél irányító Zak Brown, akiket szintén a harcba küldtek. Arra a kérdésre, hogy bántották-e személyesen az akkori megjegyzések, azt mondta:

„Nem hiszem, hogy ezeket a dolgokat személyeskedésnek kellene venni. Elég vastag bőrűnek kell lenned a szakmában, és csak a hitedre és a kötelezettségeidre kell koncentrálnod. Hatalmas munkaerővel rendelkezünk, hatalmas a lojalitásunk, és az emberek szenvedélyesen szeretik azt, amit csinálnak. E szenvedély nélkül nem érhetnénk el olyan sikereket, mint amilyeneket mi elérünk.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

9 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

10 óra ago

Kiss Norbi domináns győzelemmel kezdett a Nürburgringen, majd Albacete először nyert idén

A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…

11 óra ago

Kezdeti izgalmak és drámai fordulatok után Razgatlıoğlu megszerezte tizedik győzelmét Donington Parkban

Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…

12 óra ago

Marc Márquez rajt utáni hibája után utolsó körös előzés döntött Sachsenringen

Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…

13 óra ago

Ezért nem szerződteti a Cadillac Ricciardót

Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…

14 óra ago