Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Scuderia Ferrari Press Office
Carlos Sainz személyében a Williams egy top pilótával erősített 2025-re. A négyszeres futamgyőztes spanyol versenyző már a tavalyi év végi teszten beülhetett az új autójába.
A sikeresebb napokat is megélt brit istálló számára adott egy szebb közeljövő, ugyanis Albonnal kiegészülve pilóták terén nagyon erősek lettek. Noha az előrelépéshez sok más dolognak is össze kell állnia, hiszen a tavalyi konstruktőri kilencedik hely nem sok elégedettséggel töltötte el a csapatot.
Sainz számára a lehető leghamarabb megkezdődhetett az ismerkedés, ugyanis a Ferrari a szezonzáró után engedte számára, hogy teszteljen az új csapatával Abu Dhabiban.
Most elmesélte, hogy nagyon élvezte azt a gyakorlást és volt olyan, ami igencsak lenyűgözte őt az „új” autó kapcsán.
„Nagyon pozitívak voltak az első benyomásaim. Nagyon produktív kétnapos tesztünk volt, köszönöm mindenkinek, aki azt lehetővé tette… Nagyra értékeltem ezt, mivel a teljes abu dhabi-i tesztet az én és a mi előnyünkre használhattuk.” – kezdte a Williams versenyzője.
„Ami a leginkább lenyűgözött engem akkor, az az, hogy mennyire motivált volt mindenki, még az év végén is. Tudjuk, hogy mennyire kemény volt számukra az utolsó néhány verseny, keményen dolgoztak a gyárban és a pályán is, hogy mindkét autót pályára tudják küldeni ilyen sok baleset után is.”
„Az emberek nagyon lelkesen és motiváltan dolgozták végig azt a két napot, ami nem volt könnyű, mert az a teszt három versennyel teli hétvége után jött, alacsonyan volt már mindenki energia szintje. Csináltam már több ilyen tesztet is különböző csapatokkal, tudom mennyire fáradtak tudnak lenni, de mégis mindenki mosolygott.” – zárta Sainz.
Max Verstappen a Magyar Nagydíj előtt elmondta, melyik csapatnál fog versenyezni jövőre. A holland világbajnok…
Nico Rosberg próbálta felkérdezni Jos Verstappent a Horner-ügyben. Kicsit kellemetlen lett a válasz. Jos Verstappen,…
Az Aston Martin által támogatott Jak Crawford mindent megtesz azért, hogy 2026-ban bemutatkozhasson a Forma-1-ben…
Flavio Briatore újfent a figyelem középpontjába került a Forma-1-ben, miután a média megint vizsgálatokat indított…
Mindig közhelynek tűnt számomra, hogy „merj nagyot álmodni”, mert az álom definíciója szerint már alapvetően…
Ideiglenes rendőrőrsöt működtet Mogyoródon a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság…