Fotó: McLaren
Lando Norris, a McLaren brit Forma-1-es pilótája és monacói lakos sokak fejét elcsavarta, amikor megjelent a Lamborghini Urusával.
Fehér sapkát viselve és L415 rendszámú sportautóját vezetve – az „L4” a neve kezdőbetűjét és rajtszámát, a „15” pedig az autója számát jelöli. Landót így hamar felismerték a Place du Casino téren. A Lamborghini Urus az egyik legerősebb sportautó a piacon, 666 lóerővel. 0-ról 100 km/órára 3,3 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig 305 km/óra. A Forma-1-es világbajnoki második helyezett, aki az elmúlt szezonban 4 győzelmet és 13 dobogós helyezést ért el (eggyel többet, mint Charles Leclerc), komoly autógyűjteménnyel rendelkezik, amit nem szívesen mutat meg a nagyközönségnek is.
Ahogy azt a That Peter Crouch podcastben elmondta, sokkal kevésbé érzi jól magát egy hétköznapi úton, mint a versenypályán:
„A közúton jobban félek, mint egy versenyautóban.”
Gyűjteményének ékköve, egy parádés Ferrari F40-es nemrég a közösségi médiában is felbukkant.
A McLaren pilótája 2017 óta, korábban is a fiatal pilótaprogramjuk részese volt. 2019-ben Carlos Sainz mellett került be végleg a Forma-1-be. Van egy 940.000 dollárt érő McLaren 765 LT Spider és egy 510.000 dollár értékű McLaren 570S is a birtokában. Az Exclusivecarregistry weboldal szerint a versenyző tulajdonában van még egy Porsche Carrera GT és egy éjkék Lamborghini Miura is.
A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…
A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…
Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…
Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…
Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…
Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…