F1

Nem annyira Halálos Iramban az idei Super Bowlon a Häagen-Dazs jóvoltából!

A Häagen-Dazs idén igazán odatette magát a Super Bowlra: Vin Diesel és Michelle Rodriguez főszereplésével forgattak gyakorlatilag egy szkeccset a Halálos Iramban filmsorozat stílusában.

A furcsa nevű, de egyébként amerikai fagyimárka már hetekkel ezelőtt elkezdte promócióját, és két előzetesükből is abba az irányba mentek el, amelyekből azt hihette a néző, hogy bizony, itt komoly autós üldözés várható, a franchise megszokott lendületével.

 

Ehhez képest, a most megjelent végső 30 másodperces változat kapott egy csavart, pedig feltűnik a színen Christopher Brian Bridges ismertebb nevén Ludacris háromszoros Grammy-díjas amerikai rapper és színész is.

Ludacris ráadásul még tovább bonyolítja a szálat azzal, hogy óriási ötlete támadt, amit rögtön meg is osztott West Coast Customs igazgatójával, Ryan Friedlinghaus-zal. Ennek pedig az alábbi kisfilmeken látható az eredménye.

Ugyanakkor a komplett autóipar válságát mutatja 2025-ben az, hogy nem igazán voltak reklámok a mostani NFL-döntőn, pedig ennek is hagyományai vannak.

Vámosi Péter

Recent Posts

Megosztotta a közönséget a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…

52 perc ago

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

2 óra ago

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

3 óra ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

5 óra ago

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

15 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

17 óra ago