Categories: F1

Hamilton meglepte a Ferrarit, hogy olaszul szólalt meg a bemutatkozásakor – video

Lewis Hamilton első olasz nyelvű beszédével lenyűgözte a Ferrarit, miközben Charles Leclerc mosolygott végig mellette.

A brit egy előre elkészített, és a telefonjáról felolvasott üzenetben mondott köszönetet a rajongóknak, és az egybegyűlteknek. Bár a hétszeres világbajnok kiejtésén van még mit csiszolni, hiszen keményen dolgozik azon, hogy akklimatizálódjon az illusztris maranellói csapatnál. Hamilton erőfeszítései kétségtelenül jól fognak esni a tifosi szemében, akik tárt karokkal fogadták a britet. Néhány héttel ezelőtt szurkolók ezrei özönlöttek a Ferrari fioranói tesztpályájára, hogy először láthassák a 105-szörös nagydíjgyőztest egy Ferrariban. Aznap a gyár előtt, a rajongóknak szánt ajándéktárgyak aláírása közben is már olaszul beszélt.

A brit tavaly beszélt arról, hogy megtanul olaszul, és reméli, hogy most tovább tudja fejleszteni a Ferrari anyanyelvét. A videón új csapattársa, Charles Leclerc mellett látható, aki viszont folyékonyan beszél olaszul. A nyolcszoros nagydíjgyőztest úgy tűnt, lenyűgözte Hamilton igyekezete.

Hamilton első versenyét a Ferrarinál március 16-án, az ausztráliai Melbourne-ben teljesíti majd. A Mercedes és a McLaren korábbi pilótája pályafutása során kétszer nyert az Albert Park utcai pályáján, és egy harmadik győzelem megszerzése a Ferrarival álomszerű rajtja lenne új megbízatásának.

Vámosi Péter

Recent Posts

Kiss Norbi megszerezte az idei 14. győzelmét, majd kiforgatták a második futamon Zolderben

Szombaton drámai események zajlottak Zolderben. Kiss Norbert tankönyvbe illő, rajtól a célig tartó versenyzéssel szerezte…

47 perc ago

Esőáztatta monzai csoda: Ezen a napon nyert először Vettel F1-es futamot

2008 szeptember 14-én a 21 éves Sebastian Vettel a Toro Rosso színeiben mindenkit meglepett: esőben…

3 óra ago

A Red Bull utalgat rá, hogy ki lehet Verstappen csapattársa 2026-ban

A Red Bull vezető tanácsadója, Helmut Marko kijelentette, hogy Isack Hadjar a közeljövőben Max Verstappen…

13 óra ago

A Red Bull csapathoz köthető személy vette el Elon Musktól a világ leggazdagabb embere „címet”

Bár a Red Bull Racing sikerei idén elmaradnak az elmúlt évekéhez képest – noha Monzában…

15 óra ago

Megvan a Williams fellebbezésének eredménye

Igencsak felháborodtak sokan, amikor még Hollandiában Carlos Sainz kapott büntetést a Liam Lawsonnal történt ütközésért.…

16 óra ago

Marc Márquez sprintgyőzelmi sorozatának bukás vetett véget, Bezzecchi behúzta az elsőséget

Marco Bezzecchi az időmérő után a sprintet is behúzta Misanóban. Marc Márquez ezúttal nem ért…

17 óra ago