Fotó: Peter Fox/Getty Images / Red Bull Content Pool
Nyck de Vries évekig álmodott a Forma-1-be való bekerülésről, de amikor ez bekövetkezett, nem tartott sokáig. Már az első AlphaTaurinál tölött szezonja felénél kitették őt a csapatból.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko ezen felül pályafutása legnagyobb hibájának is nevezte De Vries leigazolását.
Az F1-ben eltöltött időszakáról ritkán beszél a holland. Azonban ha mégis, akkor általában azt hangsúlyozza, hogy sokat tanult, és hálás a kapott lehetőségért. De nem mindenki ilyen visszafogott. Marko nagyon kritikusan nyilatkozott a hollandról, aki erre korábban sosem reagált.
Bár az autó messze nem volt erős, De Vriesnek mégis teljesítenie kellett, mondta.
„Kettős nyomást érzel” – emlékezett vissza a Cool Room podcastben. „Ott van a sajtó, tehát a külső nyomás, de ott van a belső nyomás is. Bárhová mész, mindig úgy érzed, hogy figyelnek téged.”
De Vries állítása szerint éjjel-nappal írtak róla, amit nehéz volt feldolgozni.
„Próbáltam nem tudomást venni róla, és nem sok mindent csinálni. Abbahagytam a hírek olvasását, de egy kicsit még így is tudod, hogy ott van” – mondta.
De Vries sosem érezte igazán a csapat támogatását sem, ami nem segített a helyzeten.
„A második hétvégétől kezdve hallottad azokat a beszélgetéseket [a leváltásról]. Ez nem segített abban, hogy a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtsam” – zárta a holland.
20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…
Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…
Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…
Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…
George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…
A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…