F1

Az FIA ismételten szárny változtatásra kényszeríti a McLarent

Tavaly ősszel komoly vihart kavart a későbbi világbajnok McLaren autóinak hátsó szárnya. A britek ugyanis túl rugalmasra tervezték ezt az elemet. Az FIA pedig szabálytalannak találta és egy technikai direktíva szigorításával elejét vették az ügynek.

Ez végül nem befolyásolta érdemben a csapat teljesítményét, és a 21.században először ünnepelhettek konstruktőri világbajnoki címet Wokingban.

A történet viszont nem állt meg ennyinél. Az FIA január végén váratlanul egy újabb direktívát adott ki, amelyben tovább szigorítottak, ráadásul immáron az első szárny kapcsán is.

A közlemény értelmében az évadnyitótól kezdve szélesebb körű tesztnek vetik alá a hátsó szárnyakat, míg a spanyol futamtól pedig az első szárnyakat is. A szigorítás értelmében vélhetően 15 mm-ről 10 mm-re csökken a megengedett maximális hajlékonyság.

Ez sok csapatot rosszul érint, különösen az idei autóját már „bemutató” McLarent. Noha a bejáratáson még a tavalyi első szárnnyal voltak pályán, a csapatfőnök elismerte, Barcelonától már teljesen más első szárnnyal versenyeznek majd, mint az első futamokon.

„Nincs okunk fejfájásra a szigorítás miatt. A szezon kezdetén nem kell túl sok mindent változtatnunk, de a kilencedik versenytől szükségesek lesznek minimális módosítások. Tudom, hogy ez egy nagy beszédtéma, de ami számunkra igazán komoly kihívást jelent, hogy megtaláljuk a tizedmásodperceket, az egy teljesen másik téma.” – jelentette ki bizakodóan Andrea Stella.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Verstappennek balesete volt, de ma folytatná a versenyt

Max Verstappen édesapja, Jos Verstappen szerencséjére sértetlenül úszott meg egy rallybalesetet Svédországban. Autójával felborult az ERC…

20 perc ago

Így állt bosszút Albonon Russell az étteremben

Drága estéje volt Alexander Albonnak, miután meghívta vacsorára George Russellt. A Monacói Nagydíjon a középcsapatok…

2 óra ago

Apja korábbi világbajnok F1-es ellenfele menedzseli tovább Sebastian Montoya-t

Fernando Alonso a Forma-1-ben Juan Pablo Montoya ellen versenyzett, most pedig a fia, Sebastián Montoya…

12 óra ago

Vad teória kapott szárnyra arról, hogy ki lehet Verstappen következő csapattársa

Továbbra is csak egyversenyzős csapatként működik a Red Bull, hiszen amíg Verstappen harcban van a…

13 óra ago

Piastri az élen, pedig driftelt is, Bearman pörög, Stroll dühöng

A Forma-1-es Spanyol Nagydíj második szabadedzésén ismét a McLaren zárt az élen, ám ezúttal nem…

14 óra ago

A Renault vezérigazgatója ismét nyomatékosította a csapatuk szándékát

A Renault vezérigazgatója, Luca de Meo újra kijelentette, hogy az Alpine Forma-1-es csapata biztonságban van…

16 óra ago