Categories: F1

A korábbi csapatfőnök szerint ellustultak a Forma-1-ben dolgozók

Az F1 egyik korábbi csapatfőnöke, Franz Tost keményen nekiment a személyzetnek, akik panaszkodnak a szezon teljesítésével járó munkaterhelésre.

Tavaly a Forma-1 először járt 24 versenyhelyszínen, és a rekordot jelentő számot a következő idényben is meg akarják ismételni. A futamok száma az elmúlt néhány évben folyamatosan nőtt, ami aggodalomra ad okot az egyes eseményekre utazókra nehezedő terhek miatt. Tost azonban, aki 18 évig irányította a Toro Rosso/AlphaTauri csapatot, „viccnek” nevezte a panaszokat a motorsport-total.com kérdésére felelve:

„A véleményem szerint 24 verseny teljesen rendben van. Az emberek mindig azt állítják, hogy a szerelők túlterheltek. Ez egy óriási vicc, mert egyáltalán nincsenek túlterhelve.”

A négyszeres bajnok Max Verstappen tavaly bosszankodott a kibővített F1-es naptár miatt, mondván, 24 futam már túl van a határon. Tost visszagondolt az F1-ben eltöltött korai éveire, kiemelve, hogy akkoriban sokkal hektikusabb volt a munkatársainak az időbeosztása:

„Hétvégén volt a verseny, kedden, szerdán és csütörtökön pedig teszteltünk is. Az elején még két további autónk is volt. És állandó technikusok és mérnökeink voltak. Soha nem hallottam akkoriban őket panaszkodni. Most kijárási tilalom van érvényben a Forma-1-ben, ami azt jelenti, hogy este 9 órakor minden véget ér, egészen másnap reggel 8 óráig. Jézusom, mit akarnak még elérni? Dolgozhatnak a Forma-1-ben, ez elég kiváltságos. Ez az egész munka-magánélet egyensúly, ez baromság, teljesen értelmetlen. Nincs szükség ilyesmire. Ez csak azoknak kifogás, akik túl lusták a munkához.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

5 perc ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

10 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

11 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

12 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

14 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

16 óra ago