Categories: F1

F1 75 Live: Brutálisan sokan nézték, de vajon tetszett is a közönségnek?

A londoni O2 Arénában, teltház előtt megrendezett eseményen bemutatták, hogy az F1-es csapatok milyenre színezték autóikat a 2025-ös szezonra.

A Jack Whitehall humorista által moderált eseményen 7 perc jutott 1-1 csapat bemutatására, és legalább ennyi időt fordítottak fellépőkre és Whitehall humorosnak szánt megjegyzéseire.

Mikor aztán az FIA, az F1 irányító testülete került szóba, a közönség fújolni kezdett. De hasonlóan hűvös fogadtatásban részesült Christian Horner és Max Verstaooen is.

Mindeközben a legnagyobb tapsot az immáron vörösbe öltözött Lewis Hamilton és ferraris csapattársa, Charles Leclerc kapta.

Nézd meg egyben az összes autót!

A YouTube-on 1,1 millió egyidejű nézőt vonzott az esemény, a teljes nézettség pedig 4,6 millió volt a Forma-1 szerint. Hogy aztán ebből mennyi volt, akinek tetszett és mennyi, akinek nem, illetve mennyi volt a tényleges F1-rajongó és mennyi az „alkalmi” néző, nem tudni.

„A ma este egy csodálatos esemény volt, hatalmas siker” – értékelt az F1 főnöke, Stefano Domenicali.

„Sportáganként olyasmit tettünk együtt, amire még soha nem volt példa az F1 történetében.”

„Mindig ünnepeljük és tiszteljük hihetetlen történelmünket, miközben a jövőbe tekintünk, hogy új rajongókat vonzzunk be világszerte.”

„Az O2 aréna zsúfolásig megtelt, a szenvedélyes rajongók személyesen osztották meg velünk a sportág iránti szeretetüket és izgalmukat, és a világ minden tájáról nézték.”

„Az összes versenyzőt és csapatfőnököt láthattuk a színpadon a nagyszerű zene és szórakozás mellett.”

„Most már izgatottan várjuk az előttünk álló szezont, és azt, ami egy nagyszerű csatának ígérkezik a pályán a motorsport végső díjáért.”

A 2025-ös F1-es szezon az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik a március 13-16-án. Előtte a csapatok három napot töltenek Bahreinben, ahol jövő szerdától kezdve tesztelik új autóikat.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A Ferrari korábbi kollégája Hamilton édesapját méltatta

Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…

2 óra ago

Malajzia szerint hiba volt dobni az F1-et, ezért visszatérnének

Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…

4 óra ago

Verstappen szerint újra kell építeni a Red Bullt

A négyszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, a Red Bull csapatának előbb egy újraépítési fázist kell…

6 óra ago

Te is nyerhetsz, ha az nyeri a MotoGP magyar versenyét, akire tippelsz!

Megérkezett a várva várt hét: a MotoGP magyar hétvégéjének hete! A Balaton Park Circuit-en zajló…

8 óra ago

A Ferrari korábbi pilótája ledobta az atombombát: „Senki sem akarta Hamiltont Maranellóban”

Arturo Merzario őszintén nyilatkozott Lewis Hamilton Ferrari-karrierjéről, és utalt rá, hogy a hétszeres világbajnok a…

10 óra ago

Máris tudni Brad Pitt „F1” filmjének a streaming megjelenési időpontját

A When To Stream jelentése szerint az F1 film várhatóan még ebben az évben megjelenik…

12 óra ago