Fotó: Clive Rose - Formula 1/Formula 1 via Getty Images
A tegnapi F1 75 Live eseményen Jack Whitehall humorista több szellemesnek szánt és provokatív megjegyzést tett, amelyek vegyes reakciókat váltottak ki a közönségből.
Fogjuk rá, hogy ez elment klasszikus roastolásnak*, de azért nem szakadtunk meg a nevetéstől és szemmel láthatóan a versenyzők sem. Inkább kínos mosolyok látszódtak.
*Roastolás, égetés: stand-up műfaj. amelyben egy jelenlévő személyt (általában egy hírességet vagy közéleti szereplőt) szándékosan kigúnyolnak és élcelődnek rajta, de mindezt jó szándékkal, szórakoztató módon.
Azoknak, akik azonban a nyelvi akadályok miatt nem feltétlenül értették a „poénokat”, kiemeljük Whitehall jelentősebb megszólalásait.
Christian Hornert például azzal próbálta oltani, hogy itt valójában nem ő, hanem a felesége az elsőszámú híresség kettőjük között, és ő csak „Geri plusz egy fője”.
Max Verstappen közismerten nem rajong az ilyen eseményekért, így tegnap este sem volt túl őszinte a mosolya. Erre Whitehall így reagált: „Fel a fejjel Max, lehetne volna rosszabb is – akár George Russell mellett is ülhetnél.” Utalt ezzel a tavaly év végi verbális csörtére a két versenyző között.
Lewis Hamiltont így mutatta be: „Egy férfi, aki mindig a figyelem középpontjában van. Amikor éppen nem a pályán száguldozik, vagy nem páváskodik a paddockban, mint egy fortnite karakter – Lewis Hamilton”
Hamilton korábbi csapatfőnökének, a merecdeses Toto Wolffnak is beszólt: „Lewis természetesen a Ferrari asztalánál ül ma este. Imádkozzatok Totóért! Mindenki legrosszabb rémálma, amikor aki már tíz éve a partnered, egy olasz csődörrel szökik el.”
Charles Leclerc-t is sikerült zavarba hoznia. Whitehall egyrészt a legjóképűbb férfinak minősítette a rajtrácson, majd egy ponton így szólt Leclerc-ék asztala mellett: „Bocsánat, elvesztem Charles Leclerc szemeiben, nem nézhet így rám, komolyan, csak nézzen máshova. Már zavarban vagyok.”
Magyarországgal kapcsolatos kérdésekre válaszoltak a versenyzők. A MotoGP-ben minden csütörtöki sajtótájékoztató végén szokás egy játékot…
Az elmúlt hónapokban a motorsport világbának színész főszereplője Brad Pitt volt, aki az F1 film…
20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…
Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…
Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…
Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…