Categories: F1

Máris megvan az első pilóta, akit az FIA már az első tesztnap után óriási pénzbírsággal büntetne, a káromkodása miatt

George Russell lehet az első Forma-1-es pilóta, aki az FIA új káromkodási szabálya alapján pénzbírságot kaphat, miután a szezon előtti bahreini teszt első napján egy interjú során elszólta magát.

A Mercedes versenyzője a Viaplay-nek beszélt a Sakhir International Circuit délutáni edzésén történt áramszünetről, amely megzavarta a munkát, és azt találta mondani, hogy: „Oh s**t, nincs világítás.” Russell a káromkodásáért 40.000 eurónyi pénzbüntetést kaphat, amennyiben úgy ítélik meg, hogy a brit „erkölcsi kárt vagy veszteséget okozott az FIA-nak, szerveinek, tagjainak vagy vezető tisztségviselőinek, illetve általánosabban a motorsport érdekeinek és az FIA által védett értékeknek.”

Ezen pénzbüntetés csak az első vétség esetén jár, a harmadik eset után a pénzbüntetés 120.000 euróra emelkedik. Ettől kezdve a versenyzőknek akár bajnoki pontlevonással vagy egy hónapos eltiltással is számolniuk kell.

Az FIA a vitatott új szabályt Mohammed Ben Sulayemnek a pilóták káromkodásával szembeni fellépésének részeként vezette be. Az elnök rendre kijelentette, hogy az F1-es versenyzőknek példaképként kell viselkedniük. Oka, hogy a sportág közönsége egyre inkább a fiatalabb korosztály felé tolódik el. Ben Sulayem érvelése felháborodást váltott ki az F1-es versenyzők körében. Max Verstappen, Alex Albon és maga Russell is a sztárok között volt, akik a londoni F1 75 Live esemény előtt felháborodtak a káromkodásért kiszabott pénzbüntetés bevezetéséről szóló döntés miatt. A regnáló világbajnok Verstappen válogatott médiumoknak, köztük az Express Sportnak nyilatkozva dühöngött ezen:

„Az igazat megvallva, nem is kell túl sokat mondanom. Jobb, ha csak megnézzük, hogy mindenki hogyan reagált erre, szerintem ez már eléggé beszédes. Persze, megértem, hogy nem lehet mindig és mindenhol káromkodni, nemde? Azt hiszem, ezt mindannyian megértjük, autóversenyzőként is. De olykor, a pillanat hevében, vagy amikor interjút adunk, amikor az autóban ülsz, és épp adrenalinlöketben vagy bármi másban vagy, néha kicsúsznak ilyen dolgok. Továbbá, azt hiszem, mindannyian felnőttünk. Valószínűleg a legtöbb ember az iskolában nőtt fel. Focizás közben vagy általában a sportban, előfordul, hogy káromkodsz, és azt hiszem, nem kellene ezt olyan komolyan vennünk. Végezetül, azt sem fogom megmondani, hogyan kell viselkedned az életben, azt hiszem nem az én dolgom. Nagyjából ennyit tudok erről mondani, és jelenleg foglalkoznunk kell ezzel – hiszen már meg lett írva, szabálynak.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Hatalmas izgalmakat hozott a HunGarian Baja – Várpalotán és környékén

A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…

1 óra ago

Előkerült egy újabb fotó: Wolffék hajóján nem csak Verstappen volt ott!

Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…

3 óra ago

Felrobban a dühtől Bagnaia: Rászólt a Ducatira

Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…

5 óra ago

Marko dicséri a McLaren pilótapárosát, de egyben figyelmezteti őket egy problémára is

Helmut Marko kijelentette, hogy "nagyon sportszerű” a McLarentől, amiért nem alkalmaz csapatutasításokat, de egyben figyelmeztet…

7 óra ago

Megfejtették a McLaren dominanciájának a titkát

Az idei McLaren MCL39-es a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb és legdominánsabb konstrukciója. Kevés versenypályán tudják…

9 óra ago

A Ferrari korábbi kollégája Hamilton édesapját méltatta

Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…

19 óra ago