Fotó: Florent Gooden/DPPI/Scuderia Ferrari Press Office
Lewis Hamilton a Mercedestől a Ferrarihoz igazolt, hogy az olaszokkal megnyerje az áhított nyolcadik világbajnoki címet.
David Coulthard szerint a korábbi bajnok képes arra, hogy újra a legjobb legyen. Erről a Daily Mailnek beszélt:
„Abszolút képes lehet rá, hogy megint megcsinálja, hiszen hétszeres bajnok. Ennél több is lehet még.”
Minden azon múlik, hogy milyen minőségű alapanyag áll Hamilton rendelkezésére. A bahreini tesztek alapján a Ferrari (még) nem a domináns autó, és talán a harmadik helyen áll az erősorrendben (a McLaren és a Red Bull Racing mögött). Coulthard mindezt így látja:
„A dolog igazából azon múlik, hogy a Ferrarinak lesz-e versenyképes autója. A Mercedes tavaly elég jó volt ahhoz, hogy megnyerjen pár futamot, mind ő, mind George Russell, de ahhoz nem volt elég jó, hogy harcba szálljon a világbajnoki címért.”
Annak ellenére, hogy ők is több versenyt nyertek 2024-ben, a Ferrari elmaradt a McLaren és a Red Bull teljesítményétől. A szezon során azonban a Scuderia nagyot lépett előre. Amennyiben kiderül, hogy a Ferrarinak mégis csak van egy versenyképes autója, Coulthard úgy véli, hogy Hamilton számára a bajnoki cím lehet a cél:
„Hamar kiderül, hogy a Ferrarinak van-e versenyképes autója avagy sem – és ha igen, akkor csak meg kell vernie Charles-t, és megint bajnok lehet.”
A Mercedes és csapatfőnöke, Toto Wolff mindig is kiemelt figyelmet fordított a tehetségek felkutatására. Ezt…
Új befektetői háttérrel ismét megjelenhet a Caterham neve a Forma-1-ben. A 24 éves kuvaiti üzletember,…
33 év kihagyás után ismét Magyarországon versenyeznek a világ leggyorsabb motorosai. A visszatérést és a…
A történelmi versenyen végül nem volt meglepetés. Kissé felhős idő fogadta a sprintfutamot, ahol először…
Lando Norris csapattársa, Oscar Piastri nyomába eredt, miközben a McLaren visszatér és viharos gyorsasággal hódítja…
Már több, mint egy hónapja, hogy – mint minden évben – idén is megrendezték a…