Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
A Verstappen.com Racing hivatalosan is bejelentette 2025-re vonatkozó terveit, amelyek között először szerepel az Aston Martinnal való együttműködés.
Max Verstappen már évek óta saját versenyprogramot irányít Verstappen.com Racing néven. Az idei szezonban alakulata először lép partnerségre az Aston Martinnal. A GT World Challenge Endurance bajnokságban versenyző holland egy Harry King, Thierry Vermeulen és Chris Lulham alkotta felállásban állnak rajthoz, amelyben a trió egy Aston Martin Vantage GT3-mal fog indulni. Utóbbi pilóta a szimulátoros versenyzésen és Verstappen Redline csapatán keresztül jutott el ebbe a felállásba. Ez az első alkalom, hogy a virtuális világot valódi versenypályára cserélte. Verstappen egy sajtóközleményükben így nyilatkozott:
„Mindig is az volt az álmom, hogy fiatal versenyzőket támogassak, és egy ideje már próbálom megteremteni a lehetőséget, hogy egy szimulátoros pilóta megtehesse a lépést a valódi versenyzés felé. Chris Lulhammel, aki most a Team Redline szimulátoros versenycsapattól a GT3 Sprint és Endurance Racing istállónkba került, és ott Thierry Vermeulen csapattársa lesz, aki pár éve már a Verstappen.com Racing versenyzője, vállaljuk ezt az új kihívást.”
Lulham az Emil Frey Racing színeiben is versenyezni fog, ott egy Ferrarit vezet a GT World Challenge Europe Sprint Kupában Vermeulen mellett, aki a csapat DTM-programjában is részt vesz – immáron harmadik éve. Így zárt ezért Verstappen:
„Mindannyian együtt fogunk versenyezni, és olyan profi istállókkal dolgozunk együtt, amelyek támogatnak minket a kihívásokkal teli bajnokságokban. Természetesen még sokat kell tanulnunk, hogy maximalizáljuk az autók és a versenyzőink teljesítményét. A cél az, hogy versenyképesek legyünk és a mezőny élmezőnyében versenyezzünk. Nagyszerű, hogy most már lehetővé tehetjük ezt egy egy szimulátoros pilótának, hogy versenyezzen a már befutottak ellen. Izgalmas év előtt állunk!”
20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…
Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…
Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…
Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…
George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…
A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…