Categories: F1

Már Colapinto menedzsere hűti le az argentinokat, hogy ne sértegessétek Doohant

Amióta az Alpine bejelentette Franco Colapinto érkezését a csapathoz tartalékversenyzőként, Jack Doohan az argentin rajongók kritikáinak a hullámával szembesült.

Az Alpine és Doohan közösségi médiás posztjait elárasztották a negatív kommentek, és az ausztrál pilóta – aki Pierre Gasly csapattársa – céltáblává vált. Eközben Colapinto menedzsere is aktívan bekapcsolódott a beszélgetésbe. Colapinto rajongói hónapok óta könyörtelenül célba vették Doohant, sőt, odáig mentek, hogy azt kívánták, sérüljön le, hogy honfitársuk átvehesse a helyét. Az Alpine közösségi média csapatának állítólag többször is el kellett távolítania posztokat a Doohanra irányuló sértések túlsúlya miatt. Most először reagált valaki Colapinto táborából az állandósult sértegetésekre.

Az X-en Jamie Campbell-Walter, az Alpine tartalékosának a menedzsere reagált egy argentin posztra, és arra buzdította a rajongókat, hogy támogassák az Alpine-t és Doohant, ahelyett, hogy sértegetésekhez folyamodnának.

„Jól mondjátok! A gyűlölködők, akik azt hiszik, hogy segítenek Francónak, valójában többet ártanak neki, mint használnak. Sértegetik a csapatot, Jacket és olykor az Alpine más szurkolóit is. Franco és mindannyian, akik támogatjuk őt, a teljes csapat, Pierre és Jack rajongói vagyunk. Viselkedjetek szenvedélyesen, de ne sértegetéssetek és legyetek arrogánsak. Franco ideje el fog jönni, de nem így, hiszen ezzel pont az ellenkezőjét éritek el.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Hamilton fantasztikus szövetségese a fiatal versenyzőknek

A Mercedes szerint Lewis Hamilton támogatása Andrea Kimi Antonelli irányában "teljesen jellemző" rá, és a…

2 óra ago

Napokon belül bejelenthetik a Honda új versenyzőjét

A Magyar Nagydíjon érkezhet egy bejelentés a Hondától. Akár már a Balaton Parkban egy bejelentésnek…

4 óra ago

Egy másik testvérpáros is indul a Balatonon

Nem csak a Márquezek állnak rajthoz testvérként a MotoGP-ben a Balaton Parkban. A Tech3 megnevezte…

6 óra ago

Egy „seggfej” hiányzik Toto Wolffnak

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemes egyszerűséggel "seggfejnek" nevezte korábbi Forma-1-es riválisát, Christian Horner-t, aki…

8 óra ago

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

18 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

19 óra ago