F1

Hamilton nagy álma vált valóra ezzel a filmszereppel

Lewis Hamiltonnak egy régi nagy álma vált valóra, amikor leforgattak vele egy jelenetet kedvenc filmjéből. 

A Meglógtam a Ferrarival egy igazi klasszikus, amely egy igazgató megszállott hajszáját mutatja be egy diák után, miközben egy ikonikus Ferrari másolata is fontos szerepet kap benne. Az egyik legismertebb autós filmként is számon tartják – és úgy tűnik, Lewis Hamilton is nagy rajongója.

Mivel megteheti, a hétszeres világbajnok úgy döntött, hogy saját magát szerkeszti bele az egyik ikonikus jelenetbe. A videóban Hamilton veszi át a parkolóőr szerepét, akit eredetileg Richard Edson alakított. Ahogy az eredeti filmben, most is kap egy 5 dolláros borravalót Ferris Buellertől (Matthew Broderick), hogy vigyázzon a Ferrarira – de persze inkább elhajt vele egy kis száguldásra. Az utastársa Edward Norton volt, aki a másik parkolóőrt játssza.

“A Meglógtam a Ferrarival gyerekkorom óta az egyik kedvenc filmem. Ezzel a videóval tisztelegni szeretnék az ikonikus alkotás előtt, és egyben megünnepelni az első szezonomat a Ferrarival. Rengeteg csúcstechnológia, gyártás és tervezés kellett ahhoz, hogy minden tökéletes legyen. Az autót is pontosan el kellett találni… gyerekkorom óta ez az álomautóm, amióta csak láttam a filmet. Hatalmas köszönet a legendás Edwardnortonofficialnak, hogy csatlakozott a kalandhoz! Ez az az energia és izgalom, amit idén a pályára is magammal viszek. HAJRÁ!! – tette közzé Hamilton Instagram oldalán. 

Nem derült ki, hogy az eredeti filmben használt replika vagy egy valódi Ferrari 250 GT California került-e a kamera elé.

A brit versenyző ezen a hétvégén az Ausztrál Nagydíjon mutatkozik be a Ferrari színeiben. A célja egyértelmű: tovább növelni legendás statisztikáit, és a Scuderiával is a csúcsra jutni.

Börcsök Réka

Recent Posts

Leclerc figyelmeztetést kapott: Hamilton az ő szívébe is „tőrt döfhet”?

Nico Rosberg figyelmeztette Charles Leclerc-t, hogy készüljön fel csapattársa, Lewis Hamilton "tőrjeire" amiket a "szívébe…

22 perc ago

Idegtépő izgalmak után nyerte meg az első futamot Martí Dunne előtt

A verseny végére jöttek az izgalmak, ahol rajt-cél győzelem született Pepe Martítól. Meglepően domináns győzelem…

53 perc ago

A tavalyi hungaroringi győztes az élen az időmérő előtt!

Oscar Piasti volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj hétvégéjének utolsó szabadedzésén. A Magyar Nagydíj harmadik…

3 óra ago

Ez a legfrissebb, Alonso egészségügyi állapotáról

Fernando Alonso elárulta, hogy MRI-vizsgálaton esett át, miután hátsérülést szenvedett, ami miatt ki kellett hagynia…

4 óra ago

Inthraphuvasak megküzdött Ugochukwuval, de végül rajt-cél győzelmet aratott

Senki sem volt komolyan veszélyes Tasanapol Inthraphuvasakra, aki idei második győzelmét szerezte. Izgalmasnak ígérkező hétvégének…

5 óra ago

A GoElevennek nem kell már Iannone – van tovább?

A Go Eleven Ducati csapatfőnöke, Denis Sacchetti bejelentette, hogy Andrea Iannone és a csapat útjai…

6 óra ago