Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke kijelentette, hogy Lewis Hamiltonnal való szoros barátsága ellenére 2025-ben legyőzné őt a pályán. A hétszeres világbajnok a Mercedesnél eltöltött 12 év után az idei szezonban már Ferrarinál versenyez majd.
„Még mindig nagyon jó barátok vagyunk. Személyes szinten csak a legjobbakat kívánom neki, de a pályán meg akarom verni őt” – mondta Wolff az ORF-nek.
Hamilton első hivatalos Ferrari-megjelenése január végén történt, amikor ellátogatott a csapat maranellói központjába. Wolff elismerte, hogy azóta már megszokta a látványt, hogy Hamilton a Ferrari színeiben, vörösben látható.
„Először furcsa volt a gondolat, hogy más színben képzeljük el őt ennyi Mercedesnél töltött év után. De aztán megérkezett, úgymond, a piros overáljával és a piros autójával. Ebben a gyorsan változó világban az ember gyorsan alkalmazkodik. Szóval Lewis Hamilton pirosban már normális dolog.”
Hamilton egyik jelentős Ferrari-pillanata már januárban elérkezett, amikor a csapat legendás alapítójának, Enzo Ferrarinak a háza előtt pózolt öltönyben. Wolff erre humorosan megjegyezte:
„Azt mondtam neki: ‘Tizenkét éve próbállak rávenni, hogy viselj öltönyt nyakkendővel, és te már az első napodon megtetted ezt a Ferrarinál’. Nevetett és azt válaszolta: ‘Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy jól áll nekem az öltöny.’ Nagyszerű fotó volt.”
Olasz források szerint Hamilton elegáns megjelenése tisztelgés volt Enzo Ferrari előtt, akit gyakran fotóztak öltönyben.
20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…
Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…
Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…
Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…
George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…
A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…