Fotó: Dutch Photo Agency / Red Bull Content Pool
A Red Bull mindenképpen szeretné a 2025-ös szezont arra használni, hogy következp fiatal reménységét, Arvid Lindbladot felkészítse a Forma-1-re. Az angol ugyanis a következő, akit Liam Lawson és Isack Hadjar után a Red Bull a Forma-1-ben debütáltatna majd.
A tavalyi F3-as év legjobb újonca volt, a szezon során a legtöbb győzelmet (4) aratott, idén pedig már az F2-ben folytatja pályafutását.
„Nem egy új Max Verstappent keresünk, hanem egy új bajnokot. És szerintem a következő, aki igazán ígéretesnek tűnik, az Arvid Lindblad” – mondta nemrég Helmut Marko.
Az F1-re való komoly felkészítés részeként a Red Bull állítólag szerint arra készül, hogy idén nem kevesebb, mint nyolc F1-es első szabadedzésen bevesse Lindbladot. Ehhez azonban szuperlicenszre van szüksége.
Ezzel egyelőre nincs probléma, hiszen az angol már összegyűjtötte az ehhez szükséges 40 pontot, miután a télen megnyerte az FROC (Formula Regional Oceania) bajnoki címet. A probléma az, hogy még nem töltötte be a 18. életévét, ahogy azt a szabályok előírják.
Az FIA azonban tavaly módosította a Nemzetközi Sportkódexnek a Forma-1-es minimum életkorra vonatkozó szabályát, lehetőséget adva a még nem 18 éves versenyzőknek, hogy szuperlicencet szerezzenek. Mostantól a Nemzetközi Sportkódex L függelékének 13.1.32. cikkelye kimondja, hogy „az FIA kizárólagos belátása szerint egy olyan versenyző, aki a közelmúltban és folyamatosan bizonyította kivételes képességeit és érettségét a Forma-1-es versenyekhez, 17 évesen is kaphat szuperlicenszet”.
Ezután felmentést kaphatnak, ahogy az volt a Mercedes esetében is tavaly, Andrea Kimi Antonelli esetében, hogy szabadedzéseken indulhasson. A Red Bull most ugyanezt az igényt fogja benyújtani.
Oscar Piastriról nevezik el a tribünt az Ausztrál Nagydíjon jövő évtől, ami a McLaren pilóta…
A 2025-ös HunGarian Baja két napja rendkívüli izgalmakat hozott a Várpalota melletti katonai lőtéren kialakított…
Már korábban is sejteni lehetett, hogy Max Verstappen és Toto Wolff találkoztak az utóbbi luxushajóján…
Hiába ült a Red Bull Ring trónján Francesco Bagnaia az elmúlt években, idén Marc Márquez…
Helmut Marko kijelentette, hogy "nagyon sportszerű” a McLarentől, amiért nem alkalmaz csapatutasításokat, de egyben figyelmeztet…
Az idei McLaren MCL39-es a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb és legdominánsabb konstrukciója. Kevés versenypályán tudják…