Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool
Az ausztrál szezonnyitó előtt, Liam Lawson a GQ hasábjain visszatekintett a múltjába. Az új-zélandi pilóta elmesélte többek között, hogy a szüleinek nagy áldozatot kellett hoznia a karrierje alatt.
Minden versenyzőnek készülő fiatal, Lawson is gokartozással kezdte a pályafutását. Eleinte kevés sikerélmény érte, majd mikor az apjának sokáig könyörgött egy erősebb felszerelés érdekében, elindulhatott a ranglétrán felfelé.
„Azt hiszem, több mint egy évig panaszkodtam apámnak a gokartom miatt. Mondtam neki, hogy a motor a gyenge és nem én. De ő titokban azt hitte, hogy én vagyok szar. Végül megelégelte a nyafogásomat, és vett két jó motort. Amikor először beszereltük és kimentünk vele, elsőként kvalifikáltam!” – mesélte a 23 éves versenyző.
„Ezután az élen versenyeztünk. Ez volt a meghatározó pillanat, amikor a gokartozás komolyra fordult. Számomra mindig is komoly volt. De apám számára minden megváltozott azon az egy hétvégén.”
A család innentől elköteleződött a gyermekük versenyzése mellett. Csak ahhoz, hogy a kis Lawson boldog legyen és eredményeket érjen el, a szülei komoly döntésre bízták el magukat. Eladták a családi házukat a versenyzői karrierjének finanszírozása érdekében, és ez Lawsont továbbra is bántja.
„Még mindig nincs saját házuk. Miattam.” – jegyezte meg
De nem volt hiábavaló ez a ,,befektetés”, hiszen már 15 évesen átülhetett formaautóba. 2019-ben a Red Bull felkarolta és bekerült a juniorprogramjukba. 2023-ban a Forma-1-ben bemutatkozhatott az Alpha Tauri versenyzőjeként a sérült Daniel Ricciardo helyén, akit egy évvel később leváltott.
Idén az első teljes idényére készül, immáron a Red Bullban, a címvédő Max Verstappen mellett.
A 23 éves új-zélandi F1-es versenyző, Liam Lawson elismerte, hogy naiv volt, mikor azt gondolta,…
Helmut Marko kimondta, hogy Laurent Mekies mérnöki tehetsége teszi őt olyan erős vezetővé a Red…
Carlos Sainz elmondta, mi az egyetlen dolog, ami leginkább frusztrálja a Williams Racing alakulatához való…
A pályaautózásra Adrian Newey által tervezett Red Bull RB17 gyorsabb, mint egy F1-es autó a…
Sokáig Marco Bezzecchi vezette a futamot, ám végül Marc Márquez húzta be a történelmi versenyt…
Max Verstappen a nyári szünet előtt végleg eloszlatta a Mercedeshez való átigazolásról szóló találgatásokat, és…