Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Bár Max Verstappen nem sokkal Lando Norris után haladt át a célvonalon, a címvédő nem látja úgy, hogy ez az eredmény mutatná a valódi lemaradásukat.
Verstappen rámutatott a wokingi bázisú csapat erősségeire Ausztráliában. A holland végül másodikként ért célba, miután Oscar Piastri az utolsó előtti kanyarban megpördült. Egy ponton azonban Verstappen már 16 másodperccel maradt le a pályán lévő riválisai mögött. A Viaplay-nek beszélt erről:
„Egyszerűen látványosabban gyorsabbak voltak. A gumijaim sokkal hamarabb túlmelegedtek, ezt láthattam a mögöttem lévő alakulatoknál is. Nekik is ugyanez a gondjuk.”
Majd folytatta, hogy mitől is áll jobban jelenleg a McLaren:
„A McLarennél nincs ilyen túlmelegedés. Amikor a gumik lekopnak, pontosan ott látszik, hogy sokkal gyorsabbak, mint mindenki más.”
Miután Piastri megpördült, Norris egyből a boxutcába hajtott egy kiállásra. Verstappen és a Red Bull azonban egy újabb kört tettek meg, aminek ez volt az oka:
„Csak a 11-es, 12-es és 13-as kanyarokban esett az eső, a többi rész száraz volt. Semmi más nem számított volna, így lehetett kockáztatni. Ugyanakkor amúgy sem voltunk elég gyorsak.”
A kaotikus verseny után Verstappen azonban értékelte, hogy a második helyen végzett, és csak egyszer zárkózott fel ma:
„Keményen kell vezetni, és emellett ki kell kerülni a bajt. Könnyen lehet hibázni, de itt másodiknak lenni igen jó.”
13 győzelem idén, nyolc első rajthely. Kiss Norbert, a Révész Racing pilótája magabiztosan vezeti a…
A Ferrari a Forma-1 történetének legrégebbi és legsikeresebb csapata, így nem meglepő, hogy a legtöbb…
Jelenlegi helyén szinte biztos nem maradhat, de lehet jobb lehetőségei lesznek. Egyetlenegy hely maradt üresen…
A szeptember 20–21-i Red Bull Showrun „előszeleként" Budapest belvárosában, népszerű villamosvonalakon cirkál a Red Bull…
Finoman odaszóltak Günther Steinernek. A Katalán Nagydíj péntekjén lett hivatalos, hogy Günther Steiner egy befektetői…
Flavio Briatore, az Alpine ügyvezető tanácsadója elárulta, mikor dönt az alakulat a 2026-os F1-es szezon…