Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Scuderia Ferrari Press Office
Nem elég, hogy a Ferrari csalódást keltően teljesített a szezonnyitó során, még a furcsa rádiós üzenetekkel mémek célpontjaivá is váltak.
Charles csak a 8., míg Lewis Hamilton pedig csupán a 10. helyen végzett a kaotikus ausztrál futamon, ám velük kapcsolatban nem feltétlen ez marad meg a futamról. Hanem a rendkívül furcsa, és olykor vicces rádiózások a csapat és a pilóták között.
Leginkább a csapatnál újonc Lewis Hamilton esetében lehetett némi feszkót érezni, aki többször is felrótta mérnökének, hogy sokat beszél.
Látszódik tehát, hogy még nem simulékony a folyamat a versenyző és a csapat között, ám a csapatfőnök Frederic Vasseur megnyugtatta Hamiltont, hogy azonnal javítanak ezen a kommunikáción.
„Ez még csak az első verseny volt, az első alkalom, amikor éles versenyben kellett kommunikálnia a bokszfallal. De jobb munkát is tudunk végezni, mihelyst jobban meg ismerjük egymást. Az biztos, hogy nem volt tiszta, de önmagában a stratégia sem volt egyszerű. Talán találnunk kell egy jobb módot a boksz és a pilóta közötti kommunikációra. Tanulni fogunk ebből, de nem ez a legnagyobb problémánk jelenleg.” – fogalmazott a francia csapatfőnök.
Megérkezett a várva várt hét: a MotoGP magyar hétvégéjének hete! A Balaton Park Circuit-en zajló…
Arturo Merzario őszintén nyilatkozott Lewis Hamilton Ferrari-karrierjéről, és utalt rá, hogy a hétszeres világbajnok a…
A When To Stream jelentése szerint az F1 film várhatóan még ebben az évben megjelenik…
A hazai motorsport-rajongók évtizedek óta várják, hogy a MotoGP végre újra Magyarországra is ellátogasson. 2025-ben…
A 23 éves új-zélandi F1-es versenyző, Liam Lawson elismerte, hogy naiv volt, mikor azt gondolta,…
Helmut Marko kimondta, hogy Laurent Mekies mérnöki tehetsége teszi őt olyan erős vezetővé a Red…