Bár a könyv már évekkel korábban megjelent, én tavaly év végén szereztem róla tudomást, mikor a Netflixen megjelent brazil Senna című sorozat kapcsán sok hír jelent meg a versenyzőlegenda kapcsán.
A könyvet Adriane Yamin írta (nem összetévesztendő Ayrton legutolsó barátnőjével, Adriane Galisteuval), aki 15 éves volt, mikor összejött a nála 10 évvel idősebb Sennával, és négy évig alkottak egy párt.
Direkt úgy időzítettem a könyv elolvasását, hogy a róla írt beszámolóm pont jó lesz a néhai Senna születésnapjára. Nos… ezzel az állítással már nem egészen értek egyet, hogy ez mennyire illik, vagy nem illik erre a napra, de ha márt ezt terveztem, nem másítok rajta.
A könyv egyébként portugál és angol nyelven érhető el, Adriane Yamin weboldalán.
Hol is kezdjem…
Bár már felnőttként írta Yamin a könyvet, ez tényleg olyan, mint egy tinilány naplója. Kvázi az is.
Több, mint 700 oldalba (jól olvastad!) bőven belefért, hogy Yamin részletesen bemutatta saját magát és családját is, mely jó kapcsolatot ápolt Senna szüleivel, így ismerte meg a versenyzőt. Ezen kívül van benne egy csomó kép is (fekete-fehérben), talán túl sok is. Például feleslegesnek érzem, hogy beletesz egymás után 4 jet ski-s képet, amik gyakorlatilag teljesen ugyanolyanok…
Yamin valóban úgy írta meg a könyvet, mintha akkori naplóbejegyzésekből származnak a mondatok, eszmefuttatások. Mégis nagyon furcsa. Méghozzá azért, mert temérdek mennyiségű párbeszéd van benne. Egy naplót nem írnak tele párbeszédekkel, pláne nem ennyivel. Fejből pedig nem emlékszik pontosan az ember mondatokra úgy, hogy azt idézni tudja, főleg nem olyan sokra és olyan részletesen, ahogy itt le van írva. Ha nem lenne tele a könyv kettőjük készült fotókkal, még meg is kérdőjelezném, hogy egyáltalán valós-e, amit előad.
Azt viszont továbbra sem tudom, honnan ez a sok idézet. Én azt sem tudnám szó szerint idézni, amit én magam mondtam egy órával ezelőtt. Ebben meg annyi párbeszéd és idézet van, mint egy regényben. Ezt kvázi lehetetlennek tartom, így inkább azt gondolom, hogy az emlékei alapján Yamin alkotta meg a mondatokat. Persze tartalmilag és beszédstílusukat tekintve gondolom megfelelnek a valóságnak, de idézőjelbe tett mondatoknak nem. Így aztán nem tudni, hogy mennyi bennük a túlzás esetleg.
Mindezen felül Yamin valószínűleg meginterjúvolhatta a könyvhöz a családtagjait és barátait, mert rendszerint vannak benne olyan részek, hogy „XY így emlékszik erre, XZ úgy látta azt”.
Szinte mérget vennék rá, hogy Senna nagyon nem örülne annak, hogy ez a könyv megjelent.
Mert nagyon személyes történések vannak benne kiteregetve. Mert tele van olyasmivel, amit egy átlagember sem tereget ki másoknak, nemhogy egy világhírű versenyző. Persze nem is ő tette, hanem az egyik exe. Ráadásul ahogy haladunk az olvasással a vége felé, némileg még a pozitív Senna-eszménykép is rombolódik némileg. Legalábbis számomra. Persze valahol ez jó is, hiszen a kritika nélküli bálványozás soha, semmilyen formában nem jó, semmilyen téren. Így még egy néhai versenyzőlegenda esetében sem.
Ezekkel a túlontúl személyes sztorikkal és Senna mondatainak stílusával kapcsolatban is arra jutottam, hogy valószínűleg nem hinném el, hogy valósak és úgy valósak ahogy le lettek írva, ha nem lennének a könyvben befénymásolt, kézzel írt levelek is Sennától, amik validálják ezt.
Ami miatt a címben azt írtam, hogy ős-Senna-rajongóknak nem ajánlom a könyvet az pedig az, hogy amennyiben minden úgy igaz, ahogy le lett írva (márpedig igaz), akkor az kicsit visszavet talán a Sennát övező legendáriumból. Legalábbis számomra egy kicsit ez történt – noha nem is vagyok ős-Senna-rajongó, 3,5 éves voltam, mikor meghalt. De ha objektívebben akarom nézni, akkor azt kell észben tartanom, amit Senna is hangoztatott, hogy két énje van: Van Ayrton Senna, a versenyző, akit ismer a világ, és van Beco, aki a családcentrikus magánember, és ez a kettő meglehetősen különbözni tud egymástól. Ez a könyv nagyon megmutatja ezt a különbséget.
A továbbiakban némi spoiler is lesz és finoman szólva sem sportszakmai a tartalom, ennek tükrében olvass tovább!
Ami külön érdekes Senna és Yamin kapcsolata esetében, hogy a lány nagyon konzervatív családban nevelkedett, apja szigorú volt, leginkább a magánélet kapcsán. Alapelv volt a szülei számára, hogy a lányaik számára tabu a szex a házasság előtt, egyedülálló lányai nem lehettek felügyelet nélkül, önállóan fiú/férfi társaságban, stb. Sőt, Yamin leírta azt is, hogy volt időszak, mikor ha ő hazaért valahonnan, az apja megszaglászta, hogy kiderüljön, férfi-társaságban volt-e…
Persze ez már később történt, hiszen 15 éves volt, mikor Senna megjelent a színen, és ő volt Yamin első barátja, így korábban valószínűleg nem aggódott annyira a fater.
Ezen konzervativizmus ellenére a család nem neheztelt Sennára, amiért az szemet vetett a mindössze 15 éves lányra.
A szigor persze megmaradt a lány 18. születésnapjáig! Kettesben szinte egyáltalán nem lehettek, de nagyon úgy tűnik, hogy Senna tényleg szerette a lányt, mert minden kis szabadidőt megragadott, hogy odautazzon hozzá. Senna adta Yamin első csókját is, azonban mivel még bőven kiskorú volt, tartotta magát apja szigorjához, így más nem történt. Elvileg megegyeztek abban, hogy mikor Senna távol van, azzal elégíti ki igényeit, akivel csak akarja, csak ne váljon egyik se komolyabb kapcsolattá.
Mikor aztán Yamin betöltötte a 18-at, úgy döntött, hogy önállósodik, és márpedig ő lefekszik végre a barátjával, nehogy már más nőkre kelljen „fanyarodnia”. Senna intézte a lánynak az első nőgyógyászati vizsgálatát és fogamzásgátlóját is (mondtam, hogy bőven sok olyan infó van ebben a könyvben, amire még a legelvetemültebb rajongók sem valószínű, hogy tudni akartak… Van még cifrább is, de nem spoilerezek el mindent. XD). Persze minden titokban történt, mert a szülőknek ezután sem akarta bevallani, hogy hát megtörtént a házasságon kívüli szex.
Aztán viszont várakozásai ellenére nem mélyítette el jobban a kapcsolatukat, sőt!
A könyv alapján (ismétlem, hogy amennyiben hiteles a stílus és a megfogalmazás), Senna egyre gyakrabban villantotta meg nárcisztikus énjét. Egyrészt rettentő szigorúan felkérdezte Yamint, hogy biztosan szedi-e és jól szedi-e a gyógyszert, mert borzalmas lenne számára, ha befigyelne egy gyerek. De ez csak a saját oldaláról aggasztotta, azon oldalról eszébe sem jutott, hogy a lány hogy adná ezt be a szüleinek és vele mi lenne, ha, és amennyiben… Adriane ki is kérte magának, hogy ugyan ne nézze már hülyének. És ki is derült, hogy Senna nézte be a sztorit a szedést illetően, de elnézést azt nem kért a lekezelő stílusért. De az ilyen típusú és minőségű rekaciója több esetben is megjelent.
Elkezdett világosan kirajzolódni, hogy bár Senna nagy érzelmeket tud kifelé közvetíteni, és nagyon fontosak számára a hozzá közel állók, mégis rendkívül érdekvezérelt, olykor lekezelő és patriarchális gondolkodású.
Például sokszor hangoztatta a versenyző (aki ekkor már túl volt első házasságán), hogy ha ő még egyszer megnősül, akkor azt csakis Yaminnal tervezi. Többször beszélt házasságról, de valódi szándék egyszer sem mutatkozott. Mikor a lány végzett a középiskolával, két – egyébként reális – utat látott maga előtt. Az egyik, hogy Sennával összeházasodnak, és hozzáidomul teljesen a versenyző életéhez. A másik, hogy továbbtanul, ami azonban azt jelenti, hogy továbbra is csak bizonyos időközönként tudnak találkozni és – internet és mobiltelefon híján ugyebár – továbbra is csak állandóan habtákban állna, várva Ayrton telefonhívására. Mivel azonban eddig a pontig még csak lánykérés sem történt, Adriane arra kérte Ayrtont, hogy egy kicsit hagyják egymást békén, hogy ő maga is el tudja dönteni, hogy merre tart az élete. Hangsúlyozta, hogy esze ágában sincs szakítani, az érzései semmit sem változtak, nagyon szerelmes, de tiszta fejjel akarja átgondolni a dolgokat. Erre Senna kikelt magából, hogy a lány tönkre akarja tenni az ő életét…
Nem javult a helyzet az után sem, hogy 1988-ban megszerezte első bajnoki címét.
Bár először úgy tűnt, mert meghívta az FIA díjátadóra Adrianét, hogy nyilvánosan megjelenjen vele végre, de ennek ellenére továbbra is lekezelő volt vele, majdhogynem levegőnek nézte. Ehhez képest a lány jól tűrte a „kiképzést”, én már sokkal korábban elküldtem volna fenébe, akár Ayrton Sennának hívják, akár nem (amennyiben tényleg így történt, ezt nem győzöm hangsúlyozni).
Még Adriane-ban is felmerült, hogy ha ennyire tesz rá, akkor minek hívta meg egyáltalán? Kezdett már betelni nála a pohár. Ehhez képest utána nem sokkal Ayrton közölte, hogy szakítani akar. Mikor korábban a lány csak egy kis pihenőt kért, akkor kikelt magából, most viszont ő közölte, hogy ez nem működik. Kicsit irányításmániát érzékelek itt…
Gyakorlatilag két karakterfejlődést kísérhetünk végig a könyvben. Egyrészt azt, hogy Yamin kislányból önálló nővé válik, aki tisztában van a saját értékeivel. Másrészt azt, ahogy Senna az elején még egy romantikus (számomra talán már túl nyálas is), szerelmes férfi képét mutatja, míg a végére gőgössé és némileg arrogánssá vált.
Yamin érthető módon kihasználva érezte magát, de aztán sikeresen továbblépett, noha barátilag még később (Senna Xuxa-kapcsolata után) még pár alkalommal összefutottak.
Senna halála megrázta Yamint, de úgy értékelte, ez a későbbi tragédia volt az oka annak, hogy Isten (meglehetősen hívő nemzet ugyebár) úgy akarta, hogy véget érjen a kapcsoatuk, hiszen házas emberként, esetleg már gyerekekkel, még sokkal fájdalmasabb lett volna az elvesztése.
Végül itt is megjelenik, hogy a Senna-család mennyire nem bírta a másik Adrianét, Senna utolsó barátnőjét. Halála után a család arról számolt be Yaminnak, hogy halála előtt Ayrton már épp szakítani akart Galisteuval és rájött, hogy Yaminnal kellett volna maradnia… Hogy ez valóban így volt-e, azt nem tudhatjuk. Viszont tudván, hogy a Senna-család mind a mai napig is nagyon fúj Galisteura, az teljesen hihető, hogy Yaminnak ezt mondták…
Adriane Yamin ma már 50-es éveiben jár, elvált, és gyermekei vannak.
