Categories: F1

A Mercedesnél hirtelen azt hitték, hogy Hamilton még náluk versenyez

A rutin, meg az évek – szokták volt mondani. Egy Forma-1-es verseny, vagy kvakifikáció hevében megesik az ott dolgozókkal is, hogy rutinból cselekednek, vagy beszélnek, ami akár mókás szituációt is szülhet, ha időközben új helyzet áll fenn, de az illetőben még nagyon benne van a régi gyakorlat.
Így járt ma a mercedeses Andrea Kimi Antonelli versenymérnöke, Peter Bonnington, vagyis „Bono” is.
Bono korábban éveken át Lewis Hamilton mérnöke volt, azonban miután az idei évtől a hétszeres világbajnok már a Ferrarihoz igazolt, Bonnington új versenyzője Antonelli lett.
A Kínai Nagydíj kvalifikációján azonban véletlenül, reflexből Lewisnak szólította őt.
Miután Antonelli rádión jelezte, hogy az utolsó kanyarban sokat veszített, Bono így felelt:
„Copy that, Lewis…” (ami annyit tesz, hogy „Vettem, Lewis”)
Azonnal kapcsolt azonban és korrigált, hogy „Copy that, Kimi”.
A jelenet itt látható.
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Két lehetősége van a Forma-1-es visszatérésre Hornernek

20 év után távozott nemrégiben a Red Bulltól Christian Horner. A brit sikerkovács jelenleg pihen…

2 óra ago

“Nincs olyan sok titok a pályával kapcsolatban” – Marc Márquez szerint a korábbi teszt nem előny a számára

Marc Márquez szerint közel lesz egymáshoz a mezőny a Balaton Parkban, ahol minden gyártó labdába…

3 óra ago

Bortoleto és Hadjar a sztár újoncok, annak ellenére, hogy nem körülöttük van a legnagyobb hype

Miközben a pilóták pihennek és felkészülnek a 2025-ös Forma-1-es világbajnokság utolsó tíz futamára, amely a…

4 óra ago

Erősségből gyengeség: ez Bagnaia legnagyobb gondja, ami korábban a sikere kulcsa volt

Szerkesztőségünk a hétvégét a Balaton Parkban tölti, ahol többek között Francesco Bagnaia sajtótájékoztatóján is jelen…

5 óra ago

Russell Michael Schumacheréhez hasonlította helyzetét

George Russell továbbra is bízik abban, hogy egyszer világbajnok lesz a Forma-1-ben, még akkor is,…

6 óra ago

A Stake F1 Team Kick Sauber csapat nem vehet részt a Holland Nagydíjon!

A Stake F1 Team Kick Sauber nem a jelenlegi névvel vesz részt majd a Holland…

8 óra ago