Categories: F1

Hamilton nem bízza el magát, de reagált az őt kritizálóknak

Annak ellenére, hogy a Kínai Nagydíj sprintfutamán megszerezte első győzelmét a Ferrari versenyzőjeként, Lewis Hamilton továbbra sem bízza el magát.

A múlt hétvégi, nehéz ausztráliai Ferrari-debütálást követően és esős körülmények között a tizedik helyen végzett, a szombati 19 körös sprintfutamon teljesen más helyzet alakult.

A futam után nyilatkozva utalt a „csaholó” kritikusokra, akik szerinte nem értették meg a csapatváltás okozta kihívást, és hangsúlyozta, hogy türelmesnek kell maradnia a további győzelmekért folytatott küzdelemben.

„A sok kritikus és ember, akiket hallottam az út során csaholni, nyilvánvalóan nem értik, talán még sosem volt ezzel tapasztalatuk, vagy csak nem voltak tudatában, szóval jó érzés volt idejönni és kényelmesen érezni magam az autóban, mert Melbourne-ben nem így volt.”

„Nem érzem a nyomást. Tudom, hogy a Tifosi, a szurkolók, a csapat nyerni akar, és tudom, hogy ez mindent jelent nekik.”

„De a minap azt mondtam, Róma sem egy nap alatt épült fel. Egyszerre csak egy lépést teszünk, nem fogunk elébe menni önmagunknak, tovább nyomulunk, szorgalmasak leszünk, és csak ne feledjük, hogy koncentráltak és nyugodtak maradjunk- ezek a pillanatok mindannyiunkat felvillanyoznak.”

„Ezután visszatérünk az asztalunkhoz, és a délutáni kvalifikációra koncentrálunk. Ez egy hosszú, hosszú út, ez egy maraton, nem sprint.”

Arra a kérdésre, hogy mennyire elégedett azzal, hogy már a szezon második fordulójában választ adhatott a kritikusainak, Hamilton azt mondta: „Nos, úgy gondolom, nem igazán beszélek vissza nekik, vagy ilyesmi.”

Mindenki szeret negatív lenni…

„Csak olyan furcsa időket élünk a világban, hogy az emberek minden alkalommal szeretnek negatívak lenni, még a legkisebb, a legapróbb dolgoknál is, szeretnek negatívan nyilatkozni. És azt hiszem, ez az a nehéz időszak, amiben élünk.”

„Szóval látok bizonyos személyeket, és ismétlem, nem nézem, nem olvasom az összeset, nem igazán olvasom a híreket, de itt-ott látok részleteket. Olyan embereket látok, akiket évek óta csodálok, és akik csak úgy beszélnek, indokolatlanul Nyilvánvaló, hogy néhányan közülük tényleg csak műveletlenül találgatják, hogy mi folyik itt.”

„És ahogy az előbb mondtam, tényleg hiányzik a megbecsülés. Nem könnyű egy új csapatba átülni, amely teljesen másképp működik, teljesen más karakterisztikájú autóval. Ez nem olyan, hogy csak úgy beugrasz, és máris jó. Ahhoz, hogy hosszú távú sikereket érj el egy csapattal, időre van szükség.”

„És ez az, amire én is törekszem. Nem próbálom elkapkodni, vagy megelőzni magam. Csak időt szánok arra, hogy építkezzek ezzel a nagyszerű csapattal.”

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Megosztotta a közönséget a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…

2 óra ago

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

3 óra ago

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

4 óra ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

6 óra ago

Maratoni közvetítés a történelmi MotoGP magyar nagydíjról: az ARENA4 50 fős stábbal és helyszíni stúdióval készül a hétvégére

Ötven fős stábbal, közel 30 órányi közvetítést sugároz az ARENA4, MAX4 és a NET4+ a…

16 óra ago

A Red Bull visszaszerezné azt a versenyzőt, akit még Horner rúgott ki

Max Verstappen nemrég cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a következő szezon előtt elhagyná a Red…

18 óra ago