Categories: F1

A Ferrarik kizárásával változott az F1-es pontverseny állása is!

A nemrég közzétett F1-es pontverseny elemzért már dobhatjuk is a kukába. Miután kizárták a két Ferrarit, Lewis Hamiltont és Charles Leclercet (valamint Pierre Gasly-t is), változott a pontverseny állása is.

Oscar Piastri Ausztráliában az esőben egy kicsúszás következtében csak 2 pontot tudott szerezni, Kínában viszont korrigált és megnyerte a versenyt. Így most 34 pontja van és már a negyedik a ponttáblázatban.

Csapattársa, Lando Norris Kínában a második helyen futott be, így növelni tudta előnyét az élen. Ez most 8 pont Max Verstappennel szemben.

A Red Bull és Verstappen azonban idén közel sem olyan erős, mint tavaly volt. Bár a holland bajnok szépen menti a pontokat, meglehetősen sokat, jelenleg nem győzelmekért, maximum dobogóért küzd. Ez Kínában nem is jött össze neki. Szemben George Russellel, aki harmadik lett, így egy pontra van csak Verstappentől.

Őt követi további egyetlen pont lemaradásban Piastri.

Az ausztrál mögött azonban már nagyobb a szakadék. 12 pont lemaradással Andrea Kimi Antonelli következik.

Az idén új pontszerzők között köszönthetjük a kínai hétvége után Tsunodát, Bearmant, Ocont és Sainzot.

Ami a csapatokat illeti, a McLaren a kettős gyözelemmel már szerzett is magának egy lélegzetvételnyi előnyt: 21 ponttal vezetnek a Mercedes előtt. A harmadik helyen áll a Red Bull, mely jelenleg egyszemélyes hadseregként üzemel Verstappennel, és tőlük mindössze egy ponttal marad el a Ferrari. Utánuk jön a „szakadék”.

Így aztán látható, hogy bár az erőviszonyok változtak köztük, alapvetően ugyanaz a négy csapat alkotja a top 4-et idén is, mint tavaly. Alapvetően. A dupla kínai diszkvalifikáció következtében azonban a Ferrari ezúttal egyetlen pontot sem gyűjtött, így a negyedik helyen már holtversenyben áll a Williamsszel.

Az egyéni pontverseny állása a Kínai Nagydíj után kiosztott bünttések után:
# Versenyző Csapat Pontok
1 Lando Norris McLaren 44
2 Max Verstappen Red Bull Racing 36
3 George Russell Mercedes 35
4 Oscar Piastri McLaren 34
5 Andrea Kimi Antonelli Mercedes 22
6 Alexander Albon Williams 16
7 Esteban Ocon Haas 10
8 Lance Stroll Aston Martin 10
9 Lewis Hamilton Ferrari 9
10 Charles Leclerc Ferrari 8
11 Nico Hülkenberg Sauber 6
12 Oliver Bearman Haas 4
13 Yuki Tsunoda Racing Bulls 3
14 Carlos Sainz Williams 1
15 Pierre Gasly Alpine 0
16 Isack Hadjar Racing Bulls 0
17 Liam Lawson Red Bull Racing 0
18 Jack Doohan Alpine 0
19 Gabriel Bortoleto Sauber 0
A konstruktőri pontverseny állása a Kínai Nagydíj után kiosztott bünttések után:
# Csapat Pontok
1 McLaren Mercedes 78
2 Mercedes 57
3 Red Bull Racing Honda RBPT 36
4 Ferrari 17
5 Williams Mercedes 17
6 Haas 14
7 Aston Martin Aramco Mercedes 10
8 Kick Sauber Ferrari 6
9 Racing Bulls Honda RBPT 3
10 Alpine Renault 0
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Lawsont csőbe húzta a Red Bull, hogy kirakhassa a csapatból?

A 23 éves új-zélandi F1-es versenyző, Liam Lawson elismerte, hogy naiv volt, mikor azt gondolta,…

39 perc ago

Marko elárulta, miben más Laurent Mekies, a Red Bull új főnöke

Helmut Marko kimondta, hogy Laurent Mekies mérnöki tehetsége teszi őt olyan erős vezetővé a Red…

11 óra ago

Sainz elárulta, mi zavarja leginkább a Williamshez való átigazolásában

Carlos Sainz elmondta, mi az egyetlen dolog, ami leginkább frusztrálja a Williams Racing alakulatához való…

13 óra ago

Newey hiperautója gyorsabb, mint Max Verstappen F1-es autóval Spa-ban

A pályaautózásra Adrian Newey által tervezett Red Bull RB17 gyorsabb, mint egy F1-es autó a…

15 óra ago

Hiába a sok körön át tartó Aprilia-vezetés, Marc Márquez nyerte az 1000. MotoGP-futamot

Sokáig Marco Bezzecchi vezette a futamot, ám végül Marc Márquez húzta be a történelmi versenyt…

16 óra ago

Montoya szerint ezért nem lett Verstappen Mercedes-pilóta

Max Verstappen a nyári szünet előtt végleg eloszlatta a Mercedeshez való átigazolásról szóló találgatásokat, és…

17 óra ago