F1

Russell úgy gondolja, hogy elkapta volna Norrist

George Russell azt állítja, ha a verseny csak a töredékével hosszabb lett volna, akkor nem harmadikként ér célba.

A Kínai Nagydíj utolsó pár köre nem várt izgalmakat hozott a második helyen autózó Lando Norrisnak. A bajnokság éllovasa fékproblémákkal küzdött, ami miatt komolyabban vissza kellett vennie a tempójából. Az első helyért nem volt már csatába Oscar Piastrival, de miután Russell tudomást szerzett a problémáival kapcsolatban, nem dőlhetett hátra. Norris viszont magabiztosan hozta be a második helyre a McLarent, kényelmesen beosztva előnyét Russellel szemben.

A Mercedes versenyzőjének az utolsó körben sikerült három és fél tizedet találnia, de honfitársa elég nagy előnyt tudott kiharcolni ahhoz, hogy 1,3 másodperccel előrébb haladjon át a célvonalon, így Russell lett a harmadik.

Viszont úgy gondolja, ha lett volna még egy kevés, akkor megelőzte volna a McLaren angol pilótáját.

„Szóltak nekem a problémáról, de teljes gázzal mentem. Azt hiszem, fél körön belül megelőztem volna, csak tudta, hogy mekkora a különbség. Jól kezelte, és végül nem érdemeltünk volna a harmadik helynél jobb helyezést. Szóval most nagyon boldog vagyok.” – nyilatkozta Russell.

Russell, aki a második helyről rajtolhatott már a rajt után elvesztette a helyét Norrisszal szemben. Az egyetlen kerékcseréje során tudta megelőznie, de mikor Norris abroncsai üzemmelegek lettek, már nem tudott védekezni ellene. A mercedeses ezt követően lemaradt, de a verseny hajrájában megérkezett rá, mivel Norris fékproblémája körről-körre egyre rosszabb lett. A háromszoros futamgyőztes elégedett volt a dobogós helyezéssel Kínában, miután sikeresen megelőzte a Max Verstappent és a Ferrari duóját, Charles Leclerc-et és Lewis Hamiltont.

„Tudjuk, hogy nem vagyunk teljesen benne a harcban. A harmadik hely messze a maximum, amit ma elérhettünk. Nagyon erős versenyünk volt szerintem, hat-hét másodperccel Max (Verstappen) előtt végeztem, és feltartottam a Ferrarikat. Jó kis csata volt Landóval a rajtnál, majd a boxkiállások környékén. Nagyon határozottan döntöttünk, amikor elég korán elköteleztük magunkat az egy kiállás mellett.” – értékelte futamát.

A Mercedes a hétvége során többször megkapta azt a jelzőt, hogy a csapat rendelkezik a mezőny második leggyorsabb autójával. Russell ezt határozottan cáfolta, és azt állította, hogy nem állt volna dobogóra, ha nem az első sorba kvalifikálja magát.

,,Szerintem nagyon szoros, hogy őszinte legyek. Nagyon szoros a verseny köztünk, a Ferrari és a Red Bull között. Hat másodperccel Max előtt végeztünk, és tíz másodperccel a Ferrari előtt. Ezzel mega elégedett vagyok. De ha a kvalifikáció nem lett volna ilyen erős, ha a hatodik helyre kvalifikáltam volna magam mögöttük, akkor ma nem végeztem volna a dobogón. Szóval ilyen apró különbségekkel játszunk.” – fejezte be Russell, aki a jó szezonkezdetével a harmadik a bajnokságban.

Silló Barnabás

Recent Posts

Így lett a Red Bull több, mint egy márka – Egy könyv és egy vélemény

Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…

1 óra ago

„Sokkoló és horrorisztikus” Horner kirúgása, véli egy világbajnok

Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…

2 óra ago

Tim Mayer visszavág: vita robbant ki az FIA-elnökválasztás kampányában

Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…

4 óra ago

Sérüléshíradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

5 óra ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

6 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

16 óra ago