Fotó: Simon Galloway / LAT Images / Alpine
Az Alpine ausztrál újonca, Jack Doohan számára emlékezetes volt a kínai versenyhétvége. Noha nem elsősorban a teljesítménye miatt, hanem sok, egész pontosan négy büntetőpontot is sikerült összegyűjtenie.
A hatalmas nyomás alatt versenyző Doohan számára nem jött jól, hogy Kínában több büntetést is kapott különböző kihágásokért. Mind a sprint, mind pedig a főfutamon is két-két büntetőpont, illetve tíz másodperces időbüntetést került a számlájára.
Márpedig, ha szeretné megtartani a helyét Franco Colapintoval szemben, akkor ezeken sürgősen változtatnia kell, ugyanis ezzel nem csak egy eltiltást kockáztat, hanem a pontszerzési esélyeit is rontja, a még pontnélküli Alpine-nal.
Ezt felismerve elmondta, hogy mindenképp javítani szeretne ezen.
„56 körrel többet tettem meg, mint Melbourne-ben, ez az első pozitívum. Alapvetően szerintem hiányzik egy kis tempó. De négy helyet javítottunk, és 20 körig magunk mögött tudtunk tartani egy Racing Bullst, amely egy Q3-as autó volt. Ezzel önmagában elégedettek lehetünk. Nyilván átkell gondolnom újra az egész futamot, mert nem akarok rendszeresen büntetést kapni és emiatt pozíciókat veszteni.” – ismerte el Doohan.
Helmut Marko kimondta, hogy Laurent Mekies mérnöki tehetsége teszi őt olyan erős vezetővé a Red…
Carlos Sainz elmondta, mi az egyetlen dolog, ami leginkább frusztrálja a Williams Racing alakulatához való…
A pályaautózásra Adrian Newey által tervezett Red Bull RB17 gyorsabb, mint egy F1-es autó a…
Sokáig Marco Bezzecchi vezette a futamot, ám végül Marc Márquez húzta be a történelmi versenyt…
Max Verstappen a nyári szünet előtt végleg eloszlatta a Mercedeshez való átigazolásról szóló találgatásokat, és…
A Forma-1-es pilótapiac az idei év pletykákkal teli időszakát követően talán lenyugodott. A Williams csapatfőnöke,…