F1

Sainz nem érti, hova tűnt a tempója

Carlos Sainz vegyes érzésekkel távozik Kínából, ahol pályafutása legfurcsább versenyét futotta.

A spanyol versenyző a tavalyi szezon kezdete előtt vesztette el a Ferrarinál az ülését, Lewis Hamiltonnal szemben. Sokáig így ő volt a leggyorsabb munkanélküli. Forma-1-es csapatok ugyan sorjában álltak előtte, akik szerződtetni szerették volna. Csak ezek a csapatok többnyire a közép-hátsó traktusa volt a mezőnynek, mint az Alpine, a Sauber (leendő Audi), vagy a Williams, ahol végül kikötött.

A tavalyi szezonzáró után egyből munkába állt, ahol a vártnál gyorsabb volt. A szezonja viszont teljesen másképp indult, mint előzetesen várták.

,,Egy kicsit össze vagyok zavarodva. Nagyon gyors voltam a tavalyi Abu Dhabi teszteken, ugyanúgy nagyon gyors voltam Bahreinben. De valamiért a tempó, amit a teszteken mutattam, egy csapásra eltűnt ezen az első igazi versenyemen a csapattal.” – mondta a DAZN-nek Sainz.

,,Sok mindent ki kell elemezni. Szükségünk lesz erre a tíz napra a két hétvége között, hogy mindent nyugodtan elemezzünk, hogy lássuk, mit tehetünk jobban. Tíz nap elég, biztos vagyok benne, hogy találunk valamit, és erősebben térünk vissza. De itt nagyon lassan haladunk.” – ismerte el Sainz.

A spanyol szezonja új csapatában nehezen indult, Ausztráliában az első körben kiesett a trükkös körülmények alatt, Kínában pedig csak a Ferrarik kizárása miatt tudott pontot szerezni. Csapattársa Alexander Albon viszont szárnyal. A szezonnyitón ötödik lett – Sainz segítségével -, a kínai futamon hetedik lett. A brit-thai pilótának egyelőre nincsenek problémái az autóval és a tempóval.

,,Tegnaptól (szombattól) a mai napra sokat változtattunk mindkét autó beállításain, és ez Alexnek bejött. Így ő is pontszerző helyen tudott végezni. Ami engem illet, továbbra is sokat küszködtem az elsőgumik szemcsésedése miatt, sokat nyomtam a gumikat a közepes és a kemény gumikon is, és nem mentem gyorsan, szóval van mit elemezni. Ez volt az első igazi tesztem az autóval, és nyilvánvalóan nem úgy alakult, ahogy szerettem volna.” – értékelt a négyszeres futamgyőztes.

Silló Barnabás

Recent Posts

Carlos Sainz szerint az édesanyák hősök, teljes munkaidőben, fizetés nélkül

Carlos Sainz beszélt az édesanyja, Reyes Vazquez de Castro, és úgy egyáltalán az édesanyák iránti…

37 perc ago

Százra váltott a BMW – Razgatlıoğlu újabb mérföldkövet ért el

Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót…

2 óra ago

Így lett a Red Bull több, mint egy márka – Egy könyv és egy vélemény

Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…

4 óra ago

„Sokkoló és horrorisztikus” Horner kirúgása, véli egy világbajnok

Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…

5 óra ago

Tim Mayer visszavág: vita robbant ki az FIA-elnökválasztás kampányában

Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…

7 óra ago

Sérüléshíradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

8 óra ago