F1

Megmutatom Hamilton kedvenc olasz ételét, amit egy főre 600 forintból elkészíthetsz!

Alapvetően is nagyon szeretem az olasz tésztaételeket, leginkább a „nagy klasszikusokat”. Így miután nemrégiben a frissen a Ferrarihoz igazolt Lewis Hamilton elárulta, hogy a pizzán túl, mi a kedvenc olasz étele, gondoltam dobok hozzá nektek egy receptet, mert amúgy is nagyon szeretem. Ez az Arrabiata Penne.

A recept előnye, hogy egyszerű, mint a faék, kevés hozzávaló kell hozzá, gyorsan elkészül és akár „kolis kajának” is elmegy: pici konyhában, kamaszként is könnyen elkészíthető. Ráadásul ha a hozzávalók árát leosztjuk egy főre, nagyjából 600 forintból kihozható, ha nem a legdrágább verzióját vesszük az alapanyagoknak.

Most ennek tükrében vásároltam hozzá én is, a Lidlben (ez nem reklám!).

Hozzávalók 2 főre:
  • 240 g penne tészta: 465 forint volt a fél kiló. Ebből a két adagnyi 223 forint.
  • 240 g hámozott paradicsom (1 konzerv): ezt 349 forintért vettem
  • 1 nagy gerezd fokhagyma: Ezt én most nem vettem, mert volt, de egy fej ára kb. 80 forint, így egy gerezd kb 8 forint költséget jelent
  • kb. 2 kávéskanálnyi chilipehely: Ezt sem vettem most, mert volt otthon. A zacskós kiszerelésűek kb. 250 forint körül vannak, ebből 2 kávéskanál kb. 50 forintra jön ki
  • 6 levél bazsalikom: Friss növényt vettem most, 699 forintért. Nehéz ebből megmondani, hogy ebből hány forint lenne 6 levél, de aligha több 100 forintnál
  • 2 evőkanál olívaolaj: 0.75 literes üveggel a Primadonna márkájú extra szűz olívaolaj 2999 forint volt, mikor legutóbb vettem. 2 evőkanál költsége kb. 120 forint.
  • Nagy csipet tengeri só: Egy kiló tengeri só ára 400-500 forint körül van. Egy nagy csipet kb. 1-2 forint ebből.
  • Tetejére eredetileg Pecorino Romano sajtot szórnak, de ha olcsósítunk, bármilyen „olasz típusú” kemény sajt jó. A Pilos márkájú „extra kemény sajt” 1049 forint volt most. Két tálnyi ételre szórt mennyiség kb. 200 forintra jön ki.

Ha semmi nincs otthon és most veszed meg, az összköltség kb 6400-6500 forint.
Az étel elkészítése 2 főre: kb. 1100 forint, melyből következik, hogy egy adag ára kb. 550 forint. Ha kicsit drágábban számolunk is kijöhet 600 forintból.

Az olívaolajat melegítsd fel, dobd rá a zúzott, vagy apróra vágott fokhagymát és hagyd míg elkezd sisteregni. Csak arra figyelj, hogy ne égjen meg.

Ha már sistereg, ráboríthatod a hámozott paradicsomot. Utána azt egy krumplinyomóval, vagy villával nyomkodd szét (vigyázva, hogy az edényedet ne karcold meg!).

Ez után sózd meg és add hozzá a felaprított bazsalikom leveleket.

Alacsony fokozatón főzd tovább a paradicsomos szót, míg a zacskón feltüntetett módon és ideig megfőzöd a tésztát.

Ha a tészta megfőtt, szedd tányérra, kanalazz rá a paradicsomos szószból, majd reszelj rá sajtot és esetleg dekoráld még bazsalikom levéllel.

Jó étvágyat! 🙂

Ui.: Ez így egy vegetáriánus étel, de ha elhagyod a sajtot és durum tésztát veszel, akkor a vegán étrendben is megállja a helyét, Hamilton bizonyára így fogyasztja.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

MotoGP Magyarországon: ott leszel a Balaton Park Circuiten?

A hazai motorsport-rajongók évtizedek óta várják, hogy a MotoGP végre újra Magyarországra is ellátogasson. 2025-ben…

1 óra ago

Lawsont csőbe húzta a Red Bull, hogy kirakhassa a csapatból?

A 23 éves új-zélandi F1-es versenyző, Liam Lawson elismerte, hogy naiv volt, mikor azt gondolta,…

3 óra ago

Marko elárulta, miben más Laurent Mekies, a Red Bull új főnöke

Helmut Marko kimondta, hogy Laurent Mekies mérnöki tehetsége teszi őt olyan erős vezetővé a Red…

13 óra ago

Sainz elárulta, mi zavarja leginkább a Williamshez való átigazolásában

Carlos Sainz elmondta, mi az egyetlen dolog, ami leginkább frusztrálja a Williams Racing alakulatához való…

15 óra ago

Newey hiperautója gyorsabb, mint Max Verstappen F1-es autóval Spa-ban

A pályaautózásra Adrian Newey által tervezett Red Bull RB17 gyorsabb, mint egy F1-es autó a…

17 óra ago

Hiába a sok körön át tartó Aprilia-vezetés, Marc Márquez nyerte az 1000. MotoGP-futamot

Sokáig Marco Bezzecchi vezette a futamot, ám végül Marc Márquez húzta be a történelmi versenyt…

18 óra ago