F1

16 éve történt: A Brawn GP első versenye, amellyel történelmet írt

2009. március 29-én, olyasmi történt, ami örökre bevonult a motorsport történelmébe. Ezen a napon indult el a Brawn GP csapat története, amely bár nem volt hosszú, annál izgalmasabb és eredményesebb volt! 

A csapat korábban Hondaként volt ismert, ám a 2008-as szezon után a japán márka úgy döntött, hogy kivonul a Forma-1-ből, és a csapatot eladja. A csapat korábbi vezetője, Ross Brawn, aki egyúttal a csapat technikai igazgatója is volt, merészet álmodott és Paddy Lowe közreműködésével új csapatot alapított a Honda „maradékából”. Így született meg a Brawn GP.

A Brawn GP első versenye a 2009-es Ausztrál Nagydíj volt, Melbourne-ben. Már a szezon előtti tesztelés során is meglepően figyelemre méltó teljesítményt nyújtottak, de a versenyek kezdete előtt senki sem gondolta, hogy a valós erőviszonyokat látja.

A szezonnyitó versenyt Jenson Button uralta, aki a pole pozícióból rajtolt és végül magabiztos győzelmet aratott. Csapattársa, Rubens Barrichello a második helyről indulva a második helyen végzett. Ez nem csupán a verseny kimenetele miatt volt figyelemre méltó, hanem azért is, mert a csapat a 2008 végi teljes kétségbeesésből érkezett, és azonnal sikerült bizonyítania, hogy valós eséllyel pályázhatnak a bajnoki címre.

Button győzelme már önmagában is hatalmas meglepetést okozott, hiszen a Brawn GP 2009-es autója, a Brawn BGP001, amelyet a csapat a Honda előző autójából alakított át, sokak érdeklődését felkeltette. Az új autó aerodinamikai jellemzői, különösen az innovatív dupla diffúzor kialakítás komoly előnyhöz juttatta a csapatot.

Button végül megszerezte a világbajnoki címet, míg a csapat a konstruktőri bajnokságot is megnyerte, ezzel a Forma-1 egyik legizgalmasabb történetét írták meg. A csapat 2010-től kezdődően Mercedes-AMG Petronas F1 Teamként folytatta a versenyzést.

A Brawn GP történetéről kiváló dokumentumfilm sorozat készült, ami megtekinthető a Disney Plus streaming szolgáltató kínálatában.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

1 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

3 óra ago

Megosztotta a közönséget a 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj

A 2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj a naptár egyik legjobban várt futama volt, több szempontból is.…

5 óra ago

Talmácsi Gábor tiszteletkört tesz a MotoGP-futam előtt

Talmácsi Gábort több mint másfél évtized elteltével pattan újra annak a motornak a nyergébe, amellyel…

6 óra ago

Alonsót nem érdeklik az „új generációs” rajongók

Fernando Alonso 2001-ben kezdte meg Forma-1-es karrierjét, és még 2025-ben is az F1 egyik legjobb…

7 óra ago

Ezért hallgatott Verstappen a Mercedes pletykák közepette

Az elmúlt hónapok slágertémája volt Max Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása. A holland sztárt állítólag Toto…

9 óra ago