F1

Lawson megtörte a csendet! Először nyilatkozott a kirúgása után

Mióta bejelentették a cserét, több oldalról hallottunk gondolatokat és kijelentéseket, csak az érintett pilótáktól nem. Most a Red Bulltól kitett Lawson az Instagram oldalán reagált a történésekre.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, valósággá vált, amiről mindenki beszélt a Forma-1 közegén belül hetek óta, hogy Liam Lawson nem maradhat a Red Bullnál, és helyette érkezik Yuki Tsunoda.

Rekordgyorsasággal került ki a Red Bulltól a fiatal versenyző, mindössze két futam után lefokozták a Racing Bullshoz. Így Japántól már az testvércsapat volánja mögött fog versenyezni, Isack Hadjar csapattársaként. Yuki Tsunoda pedig a címvédő, Max Verstappen mellett bizonyíthatja rátermettségét. Mindkét pilóta megjárta az ilyenkor esedékes üléspróbát, viszont bővebb nyilatkozatokat nem adtak sehol. Az új-zélandi, aki ebben a történetben a szenvedő fél, a saját Instagram profilján írt le egy kisebb monológot a menesztése kapcsán.

,,Gyerekkorom óta arról álmodtam, hogy Red Bull versenyző legyek, egész életemben ezért dolgoztam. Durva, de hálás vagyok mindenért, ami idáig vezetett. Mindenkinek, aki mellettem állt, köszönöm a támogatást, ez a világot jelenti.

Köszönöm Racing Bullsnak a meleg fogadtatást, izgatott vagyok és készen állok arra, hogy az egyik kedvenc helyemen dolgozzak.” – írta Lawson, ahol több képpel illusztrálta a bejegyzését.

 

Jelen sorok írásakor négyszázhatvanezer kedvelésnél tart a posztja, többek között Esteban Ocon, Oscar Piastri, vagy Pierre Gasly közreműködésével. A kommentekben több, motorsporthoz köthető személy az együttérzését fejezte ki. Erőt kíván honfitársának az IndyCar-legenda Scott Dixon és a V8 Supercars háromszoros bajnoka, jelenleg a NASCAR-ban versenyző Shane van Gisbergen. Mellettük feltűnik az F1TV volt vezető újságírója, Will Buxton, de az F1 egyik legismertebb fotósa, Kym Illman is, akik szintén a versenyző mellett állnak.

A Forma-1 idei szezonja a jövő héten folytatódik Japánban.

Silló Barnabás

Recent Posts

Russell: Hamilton távozása mindenkinek jót tett

George Russell úgy érzi, hogy Lewis Hamilton távozása mind a Mercedesnek, mind pedig a hétszeres…

3 óra ago

„Azt mondtam magamban, hogy ma nyerhetek” – a Ducati újonca úgy érezte elkapta volna Márquezt

Élete egyik legjobb versenyének nevezte az Osztrák Nagydíjat Fermín Aldeguer. Fermín Aldeguer közel került ahhoz,…

4 óra ago

A feltörekvő olasz csillag, aki a Forma-1 következő sztárja lehet

A Formula 2 jelenlegi éllovasa a 20 éves olasz Leonardo Fornaroli. Idén lehengerlő teljesítményt nyújt,…

5 óra ago

Horner végkielégítése fájni fog a Red Bullnak

Christian Horner 20 év után hivatalosan is elhagyta a Red Bullt, miután júliusban menesztették csapatfőnöki…

7 óra ago

Ostobaság volt azt gondolni, hogy Hamilton azonnal jó lesz a Ferrarival

A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy ő és Lewis Hamilton is alábecsülte, mekkora kihívást…

9 óra ago

Hol közvetítse a jövőben a magyar Forma–1-et? – Így szavaztak az olvasóink

A magyar F1-rajongók körében mindig is sarkalatos kérdés volt, hol és milyen formában követhető a…

11 óra ago