F1

Tsunoda a Red Bullnál fejezi be a szezont

A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko kijelentette, hogy Yuki Tsunoda jövője a 2025-ös Forma-1-es szezon végéig biztosított, miután a japán pilótát Liam Lawson helyére igazolták.

A Red Bull döntése a Kínai Nagydíj után született meg, miután Lawson két futam után jelentősen alulteljesített. Már amikor tavaly meghozták a döntést, hogy még mindig kevés tapasztalattal rendelkező új-zélandi versenyzőt ültetik be Max Verstappen mellé. Akkor összeráncolt szemöldökkel fogadta a nagy világ.

A Red Bull második autója évek óta nagy dilemma, mert akárki vezetett ott, rendre elmaradt a négyszeres világbajnok Verstappentől. Helmut Marko határozottan nyilatkozott a Motorsport.com oldalának adott interjújában, hogy mi lesz a szezon további részében.

Arra a kérdésre, hogy a Racing Bulls versenyzője, Isack Hadjar, akinek Forma-1-es debütálása eddig többnyire pozitívan alakult, lenne-e a következő a sorban, ha Tsunoda nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, Marko röviden és tömören válaszolt: „Yuki Tsunoda be fogja befejezni a szezont a Red Bullnál.”

Az osztrák azt is kifejtette, hogy miért gondolta meg magát ilyen hamar a Red Bull Tsunodával kapcsolatban, miután alig három hónappal ezelőtt még nem ő rá esett a választás. Az indoklásban szerepelt az erősebb lelkiállapot és az ausztrál és kínai futamokon nyújtott meggyőző teljesítmény. Bár a stratégiai hibák miatt nem igazán tudott jó helyezéseken beérni a japán, a Racing Bulls tempója több, mint meggyőző volt.

„Yuki Tsunoda gyors versenyző, ezt tudjuk, de voltak hullámvölgyei. Ezért gondoltuk, hogy Lawson a jobb és erősebb jelölt. De Yuki átment egy átalakuláson. Vezetőséget váltott, és ebben a helyzetben egyszerűen ez volt a legjobb megoldás. – nyilatkozta Marko.

,,Még Suzukában is. Bár Lawson ismeri a pályát, másrészt Hadjar sem ismerte Kínát, és azonnal majdnem olyan gyors volt, mint Yuki. Szóval ez egy lefelé tartó spirál volt, amit meg kellett törnünk, hogy Lawsonnak jövőt adjunk a pályafutásában. Yuki az ötödik évét tapossa. Ilyen nehéz körülmények között szerzett tapasztalat óriási tényező. Yuki többször is hangsúlyozta, hogy valójában ő a megfelelő ember a Red Bull számára.” – méltatta a japánt pilótát.

Egy tényező azonban nem volt szempont a versenyzőcserében, az a Honda támogatása Tsunoda részéről.

„Az, hogy éppen Japán lesz a következő verseny, csak véletlen egybeesés. Természetesen a Honda örül a döntésnek ez egyértelmű. De nem ez volt a döntő tényező. A Honda részvétele az év végén úgyis véget ér.” – felelt Marko, aki nem erősítette meg azok a pletykákat, hogy a Honda temérdekmennyiségű pénzt fizetett az ülésért.

Silló Barnabás

Recent Posts

Megkapta az ítéletet a Red Bull Verstappen törölközője miatt

Az FIA versenybírói hivatalos figyelmeztetésben részesítették Max Verstappen csapatát, a Red Bull Racinger, miután a…

9 óra ago

A Formula E válthatja a Forma-1-et Zandvoortban

Jövőre még biztosan lesz Holland Nagydíj Zandvoortban, ám a további jövője egy borúsabb. Jó eséllyel…

10 óra ago

Lando Norris barátnője megjelent a Hungaroringen, és minden tekintetet magára vonzott

A McLaren sztárja, Lando Norris barátnője, Margarida Corceiro is feltűnt pénteken a Magyar Nagydíj paddockjában,…

11 óra ago

Norris zárt az élen pénteken a Hungaroringen, míg Sainz rémisztően elnémult

Lando Norrist senki nem tudta megállítani pénteken a Hungaroringen, noha csapattársával majdnem ütközött. Miután a…

11 óra ago

Ilyet is ritkán látni: Szinte végig az élen volt Stanek, így szerezte meg a rajtelsőséget a Hungaroringen

Éppen, hogy véget ért a Formula 3-as időmérő, a Hungaroring nézői nem mehettek sehová, mert…

13 óra ago

Amíg mindenki Boyára figyelt, addig Camara megszerezte a pole-t, Tsolov csak a huszonegyedik

Szép csendben előrántott egy pole pozíciót Rafael Camara a Hungaroringen. Az utolsó előtti időmérőjéhez érkezett…

14 óra ago