Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
Liam Lawson lefokozása nem töltötte el örömmel Max Verstappent és édesapját, sőt az idősebbik holland még biztató kommentet is írt.
Két verseny telt el az idei szezonból, de máris történt egy helycsere a Red Bullnál. Yuki Tsunodát ,,előléptette” az osztrák istálló, így a nagycsapatnál fog versenyezni a Japán Nagydíjtól. Mindaddig a gyengén kezdő Lawson visszakerült a Racing Bullsba.
Ám a Red Bull döntése széles körű kritikát váltott ki, sőt a határozatot még Max és Jos Verstappen sem nézte jó szemmel. A hivatalos bejelentés után mindketten lájkolták az egykori F1-es pilóta és jelenlegi szakértő, Giedo van der Garde bejegyzését, aki élesen bírálta az osztrák csapat hozzáállását. Véleménye szerint a Red Bull döntése inkább „zaklatásnak vagy pánikreakciónak” tűnik, semmint egy csúcsteljesítményre épülő kultúra megnyilvánulásának.
A két Verstappen mellett Oscar Piastri, Nico Hülkenberg és Pierre Gasly is lájkolta van der Garde bejegyzését.
Jos Verstappen kommentet is hagyott a faenzai csapat Instagram-oldalán. A Racing Bulls bejelentése alá az ex-versenyző a következőket írta:
,,Nagyon remélem, hogy fantasztikus munkát végzel. Megérdemled, hogy a Forma-1-en legyél!”
Sajtóértesülések szerint a holland világbajnok és édesapaja nem támogatta Lawson leváltását, így nagyon nem örülnek a cserének. A válságmegbeszélésen a 27 éves pilóta jelen volt, ám a mérleg nyelve az új-zélandi leváltása felé dőlt.
Pecco Bagnaia mostanában nagyobb reflektorfényt kapott, mint valaha. A Sisak alatt című dokumentumfilm-sorozat harmadik epizódja,…
Jó pár hónap eltelt azóta, mióta hivatalosan is elkezdte a munkát az Aston Martinnál Adrien…
A mai pénteki motorsport puzzle-n egy jó kis versenyjelenetet rakhatsz ki, amint a Kamion Eb…
Különleges nyár vár a motorversenyek hazai rajongóira, hiszen július 25-27. között Superbike, augusztus 22-24. között…
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója elárulta, hogy dokumentumfilm készül Lewis Hamiltonról, amelynek ihletője az a…
E sorok írásakor alig pár órája jöttem ki az F1 film vetítéséről és még mindig…