F1

Eldőlt, ki veszi át Doohan helyét Japánban

Ezen a hétvégén Japánba látogat a mezőny, ahol többféle változtatás lesz. A legtöbb figyelmet a Red Bullok kapják, de lesz egy újabb japán a mezőnyben, Ryo Hirakawa személyében, az Alpine-nál.

A japán pilóta, aki a Toyotánál versenyez a WEC-ben, januárban csatlakozott az Alpine tartalékos csapatához, és feladata a tavalyi autó futtatása, a technikai támogatás és a szimulátoros tesztelés segítése. Hirakawa a Japán Nagydíj hétvégéjén az első szabadedzésen indul el, miután tavaly Abu Dhabiban a McLarennel pedig egy edzést teljesített, és a Haas-szal egy szezon utáni tesztet. A haasos teszt a Toyota kapcsolatának volt köszönhető.

„Nagyon izgatott vagyok! Alig várom, hogy vezethessem az A525-öst (az Alpine idei autója) a hétvégi szabadedzésen. Visszatekintek tizennyolc évvel ezelőttre, 2007-re, amikor először voltam megnézni a Japán Nagydíjat. Akkor másik pálya Fuji volt, de ez volt a Forma-1 Japánban. Azóta elkezdtem a versenyzői karrieremet, és most, hogy a hétvégén vezethetek, egy álmom válik valóra, alig várom. – kezdte Hirakawa a bejelentéskor.

„Mindent előkészítettem, néhány napja szimulátoroztunk Enstone-ban, és élvezni fogom a pillanatot. Remélhetőleg jó idő lesz, rövid lesz, de élvezni fogom. Mindent megteszek a csapatért, hogy remélhetőleg adjak némi iránymutatást a beállításokkal kapcsolatban. Csak szeretném hozzátenni, hogy köszönöm mindenkinek a csapatnál a lehetőséget és a támogatást.” – zárta a hazai debütálása előtt a tesztversenyző.

Ahogy ez lenni szokott, ilyenkor az egyik teljes szezonos pilóta helyét foglalja el. Most Jack Doohan lesz a ,,kárvallottja”, aki nem szomorú ez miatt, inkább bizakodó.

„A pályát különösen szeretem. Korábban már versenyeztem itt az ázsiai F3-ban, de ez lesz az első alkalom, hogy Forma-1-es gépekkel fogom megtapasztalni. Egy teljesen új kihívást jelent majd a nagy sebességével és a nagy kockázatú, magas jutalommal járó jellegével. Én a második szabadedzéstől ülök majd az autóban, ahogy Ryo az első szabadedzésen. Neki már sok tapasztalata van itt, így jó lesz, ha a hétvégére átveszek valamennyit ebből a tudásból. A cél az lesz, hogy a legtöbbet hozzuk ki a hétvégéből, és szerezzünk néhány fontos pontot a csapat számára.” – mondta Doohan a harmadik futama előtt.

Silló Barnabás

Recent Posts

„Sokkoló és horrorisztikus” Horner kirúgása, véli egy világbajnok

Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…

1 perc ago

Tim Mayer visszavág: vita robbant ki az FIA-elnökválasztás kampányában

Feszültté vált a hangulat az FIA közelgő elnökválasztása körül, miután Tim Mayer, az FIA korábbi…

2 óra ago

Sérüléshíradó: Morbidelli kihagyja a főfutamot, Viñales lehet, hogy a Cseh Nagydíjat is

Alaposan megfogyatkozott a mezőny Németországban. Kisebb létszámmal indult el a Német Nagydíj a MotoGP-ben, hiszen…

3 óra ago

Marc Márquez taktikája frusztrálja a riválisokat

A Crash MotoGP podcast szerint Marc Márquez jelenléte már önmagában is befolyásolhatja a riválisok teljesítményét…

4 óra ago

Horner után Marko kirúgását is szorgalmazzák a Red Bullnál

Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…

14 óra ago

A glórián emlékezik Diogo Jotára a Formula E bajnoka

Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…

15 óra ago