F1

Megrendült az olasz sajtó a Ferrari miatt: Szégyen, rémálom és vörös riadó!

Teljesen kiborította az olasz sajtót a Ferrari duplakizárása a Kínai Nagydíjról.

A pontszerzéssel (5. és 6. hely), valamint Lewis Hamilton sprintgyőzelmével még megbékélt az olasz közvélemény. Ám az elégedettség gyorsan dühbe és szégyenbe csapott át, miután kizárták a versenyből Charles Leclerc-t és a hétszeres világbajnokot.

A monacói autója nem érte el a minimum súlyhatárt (800 kg), miután az üzemanyagot leengedték és kicserélték az első szárnyat. A konstrukció egy kilóval volt könnyebb, így a büntetés borítékolható volt. Mindaddig a brit pilóta versenygépén a kopófa elhasználódása volt nagyobb a vártnál. Az egységes 9 mm helyett a bal oldal 8.6 mm, a középső rész szintén 8.6 mm, míg a jobb oldal 8.5 mm vastagságú volt a futam után. A Scuderia mindkét esetben elismerte a hibáját és enyhítő körülmények híján fogadta el a sorsát.

A mindig kritikus olasz sajtó az események után szeretett csapata ellen fordult, és a következőket írta a versenyről, valamint az utáni ítéletekről:

La Gazetta dello Sport:

,,Máris itt a vörös riadó! A Ferrari több hibát nem engedhet meg magának. Lewis Hamilton sprintgyőzelmétől a dupla kizárásig jutottak, ez olyan, mintha egy bohózatot látnánk. A kínai versenyhétvégén a Ferrari tényleg az égből a porba zuhant. Ami a verseny után történt, mikor Charles Leclerc-t és Lewis Hamilton diszkvalifikálták, az a Táncoló Lovacska egy legsötétebb pillanata. Hirtelen minden öröm, ami Hamilton előző napi mini-győzelméből fakadt, megsemmisült. Mintha Sir Lewis váratlan húzása csak egy illúzió lett volna, amit a télen érzett hatalmas várakozások váltottak ki. A csapatnak nincs választása, bocsánatot kell kérni a tifositól. Mindaddig az élen McLaren-show volt, és már több, mint 50 ponttal vezetnek a Ferrari előtt! Verstappen előzése, amit Charles Leclerc ellen hajtott végre olyan volt, mint egy tündérmese. A Red Bull láthatóan küszködik, de a holland versenyző szállítja az eredményeket.”

Corriere dello Sport:

,,Katasztrófa, fekte nap volt ez Kínában! Két versenyzős kizárás a Scuderia részéről, ráadásul két különböző ok miatt! Ez is egy középszerű verseny volt, ami a végén csúnya pofont adott. A McLarent ezt nem fogja megrendíteni, hiszen ők tökéletes hétvégét teljesítettek. Míg Max Verstappen a negyedik helyen futott be George Russell mögött, így a kárelhárítás sikeres volt a részéről.”

Corriere della Sera:

,,Szégyen, és egy szégyellni való teljesítmény. Nagy változásra lesz szüksége a Ferrarinak, ha közel akarnak kerülni a McLarenhez. A papaya színű csapat a hétvégén az 50. kettős győzelmét ünnepelte, míg a Scuderia a kettős kizárással nézett szembe.”

 

Csonka Nikolett

Recent Posts

Russell megnyugodhat: Elutasították Verstappen és a Red Bull óvását!

A Miami Nagydíj után Red Bull óvást nyújtott be George Russell ellen, aki Oscar Piastri…

1 óra ago

78 éves korában elhunyt a korábbi Forma-1-es és Le Mans pilóta

Elhunyt a korábbi F1-es futamgyőztes és Le Mans-i győztes Jochen Mass, 78 évesen. A németországi…

2 óra ago

Piastri tovább növelte az előnyét és behúzta a Miami Nagydíjat is!

Oscar Piastri nyerte a Miami Nagydíjat, a második helyen Lando Norris látta meg a kockás…

8 óra ago

LEGO autókban ülve vonultak fel az F1-es versenyzők Miamiban!

A Miami Nagydíj kezdete előtt a Forma-1-es versenyzőknek – és általuk a közöbségnek is –…

11 óra ago

Előkerült Simoncelli Pedrosának írt szívbemarkoló üzenete 2011-ből

2011-et írtunk, és Marco Simoncelli már kiérdemelte a helyét a MotoGP-ben. Nemcsak a pályán mutatott…

13 óra ago

A Red Bull-főnökök szerint Verstappen még erősebb lesz a lánya születése után

Chrstian Horner és Dr. Helmut Marko szerint Max Verstappen apasága nincs befolyással a versenyzésére. A…

14 óra ago