F1

Vettel még hisz Verstappen idei bajnoki címében

Kulcsfontosságú év előtt áll a címvédő Max Verstappen. A holland amennyiben idén is csúcsra ér, zsinórban ötödször lehet világbajnok, beállítva ezzel egy rekordot és felülmúlva az eddigi legsikeresebb Red Bull-versenyzőt.

Kisebb-nagyobb ellenállás ellenére Verstappen impozáns teljesítménnyel húzott be eddig négy bajnoki trófeát 2021 óta, de eddig rendre a legerősebb autó volt alatta.

Idénre ez megváltozott és a McLaren lett abszolút etalon a mezőny élén, nem véletlen az idei százszázalékos mutatójuk. Ennek ellenére a holland még lőtávolban van a bajnokság második helyén Norris mögött, de látva a Red Bull idei autóját egyre kisebb esély mutatkozik, hogy idén történelmet írhasson a 27 éves versenyző.

Elődje és egykori példaképe Sebastian Vettel azonban hisz benne, hogy Verstappen idén felülmúlja őt bajnoki címek számában. Ezt pedig arra alapozza, hogy a címvédőt jobbnak tartja nála, amit anno a szemébe is mondott neki.

„Ez lehet karrierje legnehezebb idénye. Amikor a 2023-ban annak a küszöbén volt, hogy megdöntse a rekordomat az egymás utáni futamgyőzelmek számában, felvettem vele a kapcsolatot. Az én rekordom a kilenc volt, amikor ezt kiegyenlítette, akkor elmondtam neki, hogy ’te jobb vagy nálam’. Biztos vagyok benne, hogy lefogsz pipálni. Amire ő csak annyit felelt, hogy nem biztos ebben.”

„Ezután pedig megcsinálta a tizediket. Szóval biztos vagyok benne, hogy idén megtudja csinálni az ötödiket, ha valaki akkor ő képes rá, hogy megcsinálja ezzel a Red Bull-lal. Meglátjuk. A szezon ezen szakaszát nagy izgalommal figyelem, minden versenyzővel jól kijövök, a mai napig jó a viszonyom velük.” – fogalmazott a visszavonult német világbajnok.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Razgatlıoğlu megcsinálta: triplázott és megfordította a tabellát

Toprak Razgatlıoğlu elképesztő teljesítményével összehozta a mesterhármast Donington Parkban. Ezzel átvette a vezetést a tabellán…

41 perc ago

Káosz a Sachsenringen: Marc Márquez nyert jubileumi futamán, a mezőny fele bukott

A roncsderbivel végződő futamon Marc Márquez húzta be a győzelmet 200. királykategóriás versenyén.  A MotoGP…

1 óra ago

Carlos Sainz szerint az édesanyák hősök, teljes munkaidőben, fizetés nélkül

Carlos Sainz beszélt az édesanyja, Reyes Vazquez de Castro, és úgy egyáltalán az édesanyák iránti…

3 óra ago

Százra váltott a BMW – Razgatlıoğlu újabb mérföldkövet ért el

Razgatlıoğlu az elejétől kezdve magabiztosan vezette a Superpole-futamot, ami a BMW számára a 100. dobogót…

4 óra ago

Így lett a Red Bull több, mint egy márka – Egy könyv és egy vélemény

Egyszer beszélgettem egy volt Red Bullos dolgozóval arról, hogy mennyire különböző volt számomra a két…

6 óra ago

„Sokkoló és horrorisztikus” Horner kirúgása, véli egy világbajnok

Christian Horner elbocsátása a Red Bull Racingtől meglepetésként érte az F1 közösséget, beleértve Nigel Mansellt…

6 óra ago