F1

Fenntartható Verstappen és Norris barátsága? – Jos megmondja

Jos Verstappen elmondta, mennyire lesz tartható Max Verstappen és Lando Norris barátsága a következő években.

A két versenyző nem titkoltan jó viszonyt ápol egymással. Gyakran utaznak együtt a holland magángépén, közös barátaik is vannak, továbbá a 27 éves versenyző nevelt lánya, Penelope rajong a brit pilótáért. Ám idén a barátságukat próba elé állította a bajnoki csata.

Ausztriában, Austinban és Mexikóban vívott kerék a kerék elleni csatát a két versenyző. A büntetések és az ,,üzengetések” közepette megbeszélte egymással a két pilóta a felmerülő kérdéseket, így jó kapcsolatuk folytatódott tovább a pályán kívül.

Jos Verstappen viszont úgy véli, nehéz lesz fenntartani ezt a barátságot a következő években.

,,Úgy gondolom, ez sokkal nehezebb lesz. Természetesen sokáig a világbajnoki cím volt a tét idén. Max (Verstappen) tudja, hogy ez így van, emiatt ő elég lazán veszi a dolgokat. Jól ismeri a határvonalat a pályán kívüli és a pályán való kapcsolatok között. E tekintetben is nagyon érett” – magyarázta az korábbi versenyző a Formule1.nl-nek.

Jos hozzátette, sokat változott az évek alatt a versenyzők közötti kapcsolat. Sokan már a gokartos idejükből ismerik egymást, így a barátságok gyakran gyerekként köttetnek meg. Így a pilóták olykor a szabadidejükben is összefutnak.

,,Ha a Forma-1-ben töltött időmet nézem, nem voltak barátaim. Legalábbis nem olyan minőségben, ahogy utána tarottam velük a kapcsolatot. Meg sem közelítette azt. Az a benyomásom, hogy a legtöbb srác a mostani mezőnyben jól kijön egymással. A legtöbben már a gokartos korszakukból ismerik egymást. Van 10 srác, akivel Max is együtt gokartozott. Így ők egy kicsit közelebb állnak egymáshoz, de mindenkinek megvan a saját élete, mindenki a saját dolgát csinálja. Max a pályán kívül is társasági ember, mindenkivel kedves és normális. Az én időmben a versenyzők közötti kapcsolatok teljesen máshogy néztek ki.”

 

Csonka Nikolett

Recent Posts

Változatosság vagy hagyomány? Jó ötlet az F1-es dizájncsere? Szavazz!

Miami is egy olyan helyszín a Forma-1-es versenynaptárban, ami így, vagy úgy, de különleges. Abban…

54 perc ago

10 életnagyságú, vezethető LEGO F1 versenyautót mutattak be a Miami Nagydíjon, a csapatok pilótáival a volánnál

A LEGO Csoport és a Forma-1 10 darab működőképes és vezethető, életnagyságú LEGO F1 versenyautót…

2 óra ago

A Cadillac még nem szerződtette le Perezt, jelentette ki Andretti

A Cadillac egyelőre nem szerződtette le Sergio Perezt, ahogy mást sem, jelentette ki Mario Andretti.…

3 óra ago

Russell megnyugodhat: Elutasították Verstappen és a Red Bull óvását!

A Miami Nagydíj után Red Bull óvást nyújtott be George Russell ellen, aki Oscar Piastri…

4 óra ago

78 éves korában elhunyt a korábbi Forma-1-es és Le Mans pilóta

Elhunyt a korábbi F1-es futamgyőztes és Le Mans-i győztes Jochen Mass, 78 évesen. A németországi…

5 óra ago

Piastri tovább növelte az előnyét és behúzta a Miami Nagydíjat is!

Oscar Piastri nyerte a Miami Nagydíjat, a második helyen Lando Norris látta meg a kockás…

11 óra ago