Fotó: Rudy Carezzevoli / Getty Images / Red Bull Content Pool
Isack Hadjar ismét nagyszerű időmérős teljesítményt nyújtott. A hetedik helyre kvalifikálta magát nem várt bonyodalmak mellett.
Hadjar a rádión keresztül egy nem részletezett pilótafülkéből eredendő problémára panaszkodott a harmadik szabadedzésen, és az időmérő első részében is. Arról számolt be, hogy a probléma újra előjött, amikor megpróbált eljutni a Q2-be. Kiderült, hogy Hadjar biztonsági öve túl szorosra voltak bekötve. Az időmérő első szakaszában nem tudta enyhíteni fájdalmait, mert nem volt ideje kiszállni az autóból, hogy megigazítsa az öveket.
A Racing Bulls pilótája azt nyilatkozta, hogy ki kellett bírnia a fájdalmat, és örült annak, hogy bejutott a Q3-ba, és a hetedik rajtkockát megszerezte Japán Nagydíjra.
„Egy rémálom volt. Csak ki kellett bírnom, őszintén szólva nagyon büszke vagyok magamra, az a kör, amit a Q1-ben mentem azzal, amim volt, elképesztő. Ahogy a harmadik kanyarban voltam, tudtam, hogy baj van. Azt gondoltam, hogy oké, ez nem megy jól, aztán majdnem összetörtem magam. De jól vagyok. Az edzések között ki kellett ugranom a kocsiból.” – nyilatkozta Hadjar, aki sorozatban második Q3-as eredményét érte el.
A médiának mondva az újonc francia hozzátette: „A Q1-ben nincs időd arra, hogy kiszállj, ezért meg kellett birkóznom vele, szóval így kellett megcsinálni Q2-t. Amikor visszatértem az autóba, visszatettem az öveket, minden rendben volt. Csak fájdalom volt.”
Az újdonsült csapattársával, Liam Lawsonnal ellentétben, Hadjar bejutott az időmérő harmadik szakaszába. Most már elég magabiztosnak érezte magát a Q3-ban az autóban ahhoz, hogy több kockázatot vállaljon a vezetésével.
„Még mindig nem voltam mindennel elégedett. Minden egyes körünkkel szépen javítottunk az egyensúlyon, a beállításokon, és őszintén szólva az autó egyszerűen életre kelt, az utolsó körben. Őszintén szólva fantasztikus volt. Sokkal gyorsabb nem is lehetett volna.” – mondta.
Christian Horner váratlan távozása után Helmut Marko maradt az egyetlen „ős-Red Bullos” a csapatnál. Ám…
Másfél hete rázta meg a sportvilágot a Liverpool focistájának Diogo Jotának és testvérének André Silvának…
A nürburgringi hétvége első versenyén újabb rajt-cél győzelmet aratott Kiss Norbi, miután sikeresen visszaverte Jochen…
Izgalmas és drámai kezdés után végül sima győzelemmel zárult a Superbike-világbajnokság első doningtoni futama, ami…
Marc Márquez az első kanyarban hibázott, ami miatt visszaesett, és meg kellett kezdenie a felzárkózást.…
Úgy néz ki, hogy a Cadillac listájáról egy név lekerült. Továbbra sem tudni, hogy kik…