Max Verstappen úgy döntött lecseréli régi járművét és egy modernebb eszközzel utazik majd a versenyekre.
A négyszeres világbajnok ha teheti repülővel közelíti meg a nagydíjhelyszíneket. Családja mellett versenyzőtársai is szoktak csatlakozni hozzá, Lando Norris és Nico Hülkenberg gyakran a holland gépén utazik, míg korábban Daniel Ricciardo is egykori csapattársával jutott el a versenyekre.
A Red Bull versenyzője előző repülőgépét még 2020-ban vásárolta a milliárdos Richard Bransontól, aki a Virgin Racing alapítói közé tartozott.
Verstappen a korábbi Dassault Falcon 900EX-ét egyedi festéssel látták el, amely matt fekete alapot, feltűnő narancssárga elemeket és a farokrészen a logóját tartalmazta. Sajtóértesülések szerint az új repülőgép is megkapta az egyedi dizájnt.
Az új Falcon 8X repülőgép egyetlen tankolással akár 11945 mérföldet is képes megtenni, jelentősen megkönnyítve Verstappen utazásait a versenyhelyszínek között. Ez a beruházás kedvezőbb a korábbi 900EX modellhez képest, amely mindössze 7400 mérföldet tudott repülni üzemanyag-utánpótlás nélkül.
A Falcon 8X-ért 12 millió eurót kellett kicsengetnie a világbajnoknak. Hasonló összeget költött januárban egy luxusjachtra, ami egyelőre még az olaszországi Viareggio kikötőjében várakozik.