Fotó: Mark Thompson /G etty Images / Red Bull Content Pool
A hétvégéi japán futamon Max Verstappen letudta győzni az addig százszázalékos McLarent. A britek két pilótája között pedig ismételten volt egy „nézeteltérés”.
Verstappen rajt-cél győzelmet aratott Suzukában, úgy, hogy végig szorosan követte őt Norris és Piastri. A két csapattársnak nem volt sok lehetősége a címvédő elé kerülni, a bokszkiállások során sem sikerült belenyúlni a nyertes stratégiába.
A futam során a hátrébb haladó ausztrál, Oscar Piastri kérte csapatát, hogy cseréljenek helyet Norris-szak, mert gyorsabbnak érezte magát, és megakart vívni Verstappennel.
A csapat végül nem adott csapatutasítást, így a Red Bull mögött futottak csak be.
„Úgy vélem, hogy a McLarennek az a problémája, hogy két pilótával harcolnak a világbajnoki címért. Saját maguk ágyaztak meg egy nagyon nehéz helyzetnek, hogy hagyják őket versenyezni egymással. Ez az a kompromisszum, ami ebben a helyzetben elkerülhetetlen. Így viszont a bajnoki esélyeiket csökkentik.” – vélekedett a több bajnoki címet is szerző Horner.
Az Aston Martin hivatalosan is bejelentette, hogy a kanadai Lance Stroll nem áll rajthoz a…
A bajnoki versenyfutásban akar részt venni az Alpine, ezt maga a csapatfőnök Flavio Briatore jelentette…
Bár az elmúlt hetekben kissé elült ez a téma, világos, hogy a Mercedes csapatfőnöke, Toto…
Oscar Piastri szerezte meg a pole pozíciót a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjra. Mögötte Lando Norris…
Egy ideje téma a sajtóban Christian Horner esetleges távozása a Red Bulltól. A brit sikerkovács…
Végső felvonásához érkezik ma az európai klubfutball csúcsa, jön a Bajnokok Ligája döntője. Ez pedig…