Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Lando Norris úgy véli, Lewis Hamilton olyan döntést hozott, ami bátorságra vall, ezért is felnéz honfitársára.
A hétszeres világbajnok tavaly februárban jelentette be, hogy búcsúzik a Mercedestől és 2025-től piros overált visel a versenyeken. Januárban már bemutatkozott a brit versenyző a Scuderia színeiben, sőt, első ferraris köreit Fioránóban a tifosi izgatottan figyelte.
Norris szerint izgalmas történet veszi kezdetét, amit sokan figyelemmel fognak kísérni. A wokingi istálló versenyzője kihangsúlyozta, számolni kell idén is vörösökkel, és egy motivált Hamiltonnal az oldalukon nagyon veszélyes ellenfelek lesznek.
,,Úgy gondolom, hogy Lewis (Hamilton) még motiváltabb lesz idén, de nem tudom. Ismétlem, mindenki más, és máshogy kezeli a helyzeteket. Szerintem király, amit csinál. Remek, hogy a Ferrarihoz ment, ez egy nagyon különleges dolog” – nyilatkozta a 24 éves versenyző a SkySportsnak.
Többen kételkedtek a hétszeres világbajnok döntésében, mikor kiderült, hogy az olaszoknál fog versenyezni. Hamilton többször hangoztatta, hogy marad a Mercedésnél, ám mégis a váltás mellett döntött. Ám a csillagosok nem tudtak erős teljesítményt nyújtani a futamgyőzelmek ellenére sem, míg a Ferrari a konstruktőri címért is harcolhatott. Honfitársa szerint, aki úgy véli, hogy a brit pilóta rossz döntést hozott, az buta.
,,A Ferrari hihetetlen! Úgy vélem, nehezen találna okot arra, hogy ne legyen nagyon motivált. Ez egy nagyszerű lehetőség a számára, egy remek történet. Sok bónusszal jár sok mindenben, ha valaki a Ferrarihoz megy. Rengeteg oka van arra, hogy nagyon izgatott, motivált legyen és készen álljon a szezonkezdetre. Ez Lewis. Szerintem bárki, aki kételkedik benne és a döntésében, az buta.”
Tizenhat teljes szezont teljesítő kamionversenyző indul a nyolc versenyhétvégéből álló, 32 futamból álló szezonban, és…
Mint arról már beszámoltunk reggel, tegnap sajnálatos módon a motorsport ismét elveszítette egy jeles alakját.…
Daniel Ricciardo, az egykori Forma-1-es pilóta, bár már nem versenyez, mégis jelen volt a 2025-ös…
A Forma-1 vezetősége erősen gondolkozik, azon, hogy növeljék a bokszutcában engedélyezett sebességet, ezzel fokozva a…
Elindult a JuniorGP idei szezonja, ahol a kezdeti nehézségek ellenére Farkas Kevin pontszerzéssel térhetett haza.…
A Mercedes által támogatott Doriane Pin a 6. helyről rajtolva nyerte meg az F1 Academy…