F1

Kiderült, hogy ott lehet-e Verstappen a gyermeke születésén

Dr. Helmut Marko megosztotta, hogy nagyjából mikor születhet meg Max Verstappen gyermeke.

Tavaly decemberben jelentette be Max Verstappen és kedvese Kelly Piquet, hogy babát várnak. A címvédő ezzel apuka lesz, míg párja másodjára ad örömet egy gyerek születésének. Ugyanis Daniil Kvyattól már született egy lánya, Penelope.

Fontos kérdés, hogy lehet-e apás szülés? Hiszen az idei szezon most kezd úgy igazán begyorsulni. Jönnek a dupla, tripla hétvégék. Jelenleg egy ázsiai triplázás közepén jár a mezőny, majd egy hét pihenő után érkezik Miami. Az amerikai kitérő után ismét egy hét pihenés, majd érkezik Imolával együtt egy három hetes menet. Összesen kilenc hét alatt hét futamból álló sorozat közepén járunk most. Ebből az jön ki, hogy Verstappen szabadideje szűkös.

Helmut Marko elmondta, hogy ennek a veszélye nem áll fenn, mert nem futam napjára esne a szülés:

„A szülés időpontja nem esik egybe Max egyik versenyével sem. Május elejére van betervezve.”

A Red Bull tanácsadója azt is említette, hogy a kiadvány szerint május 6-án, kedden jöhet a baba. Ez azt jelenti, hogy mindössze két nappal a Miami Nagydíj után lenne.

Verstappen a jelenlegi mezőnyben a második apuka lesz, mert ebben a tekintetben Nico Hülkenberg már megelőzte 2021-ben.

Az, hogy egy F1-es pilóta gyereket vállal nem meglepő dolog, de nem sokszor fordul elő. A múltban több pilóta vállalta be az apaságot, ilyen volt a tavaly kikerült Kevin Magnussen és Sergio Perez. De ha még tovább megyünk a múltban Sebastian Vettel, Kimi Raikkonen és Felipe Massa is apukaként versenyzett.

Silló Barnabás

Recent Posts

Hivatalos: Viñales nem tarthatta meg második helyét, Morbidelli a harmadik Katarban

Maverick Viñales drámai módon vesztette el második helyét a Katari Nagydíjon, miután a verseny utáni…

8 óra ago

Nico Hülkenberget kizárták a Bahreini Nagydíjról

Kizárták a futam után Nico Hülkenberget a Bahreini Nagydíjról. Nico Hülkenberg tizenharmadikként végzett a Bahreinben,…

8 óra ago

Martín pechszériája folytatódik, még napokig megfigyelés alatt marad a kórházban

A címvédő Jorge Martín számára drámai véget ért a Katari Nagydíj, miután a vasárnapi versenyen…

9 óra ago

A fordulatokkal teli futamon Marc Márquez új kihívóra talált

Rendkívüli izgalmakat hozott a katari főfutam, ahol Marc Márquez ismét verhetetlennek bizonyult. Ezúttal azonban nem…

9 óra ago

Piastri rajt-cél győzelmet aratott, Norris büntetés után harmadik

Oscar Piastri és a McLaren nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíjat. Utána George Russell és Lando…

11 óra ago

F2: Martí és Dunne taroltak Bahreinben

Josep María"Pepe" Martí lenyűgöző teljesítményt nyújtva a 11. helyről rajtolva győzött az F2 bahreini sprintversenyén.…

12 óra ago