Categories: F1

Piastri az élen az FP2-n, Hadjar Verstappen előtt, Tsunoda a mezőny végén

A Bahreini Nagydíj második szabadedzésére ismét a szokásos, teljes mezőny ült autóba, miután az első gyakorláson 6 újonc próbálhatta ki magát Forma-1-es autóban. Ezen kívül felkapcsolódtak a reflektorok, ugyanis épp lemenőben volt a nap az edzés kezdetén – a végére pedig teljesen be is sötétedett.

A versenyzők azonnal pályára hajtottak. Az első gyorskörök után Lewis Hamilton állt az élre 1:32.257-es idővel, miközben a mezőny jelentős része gyakorta elfékezte magát.

Egyedül Fernando Alonso volt, aki nem tudott rögtön mért kört futni, mert a kezében maradt a kormánya. Visszarakta ugyan, de jelezte rádión, hogy baj van, visszagurult a boxba, majd kiszállt az Aston Martintól.

Negyedóra elteltével George Russell vette át a vezetést, de hamarosan Hamilton visszaszerezte azt. Őt aztán Alex Albon váltotta az élen, majd Max Verstappen.

Féltávnál aztán érkezett Lando Norris, aki 6 tized előnnyel állt az eredményjelző élére. Tőle aztán csapattársa, Oscar Piastri tudta átvenni a vezetést. Alonso csak ezt követően tudott végre pályára hajtani és mért kört teljesíteni.

Ezúttal Nico Hülkenbergnek sikerült majdnem összeütköznie Isack Hadjarral, mikor utóbbi gyorskörön volt.

A második szabadedzést végül Piastri nyerte, Norris, Russell, Leclerc, Antonelli, Hadjar és Verstappen előtt. A másik Red Bullal Tsunoda mindössze a 18. helyen zárt.

Végeredmény:
# Versenyző Csapat Köridő Hátrány Körök
1 Oscar Piastri McLaren 1:30.505 29
2 Lando Norris McLaren 1:30.659 +0.154 28
3 George Russell Mercedes 1:31.032 +0.527 25
4 Charles Leclerc Ferrari 1:31.045 +0.540 27
5 Kimi Antonelli Mercedes 1:31.227 +0.722 27
6 Isack Hadjar Racing Bulls 1:31.238 +0.733 24
7 Max Verstappen Red Bull Racing 1:31.330 +0.825 27
8 Lewis Hamilton Ferrari 1:31.576 +1.071 23
9 Oliver Bearman Haas 1:31.584 +1.079 27
10 Carlos Sainz Williams 1:31.623 +1.118 28
11 Alexander Albon Williams 1:31.696 +1.191 29
12 Liam Lawson Racing Bulls 1:31.706 +1.201 27
13 Gabriel Bortoleto Sauber 1:31.772 +1.267 25
14 Jack Doohan Alpine 1:31.788 +1.283 27
15 Fernando Alonso Aston Martin 1:31.825 +1.320 19
16 Esteban Ocon Haas 1:31.870 +1.365 27
17 Pierre Gasly Alpine 1:31.947 +1.442 27
18 Yuki Tsunoda Red Bull Racing 1:32.024 +1.519 25
19 Lance Stroll Aston Martin Aramco 1:32.382 +1.877 27
20 Nico Hulkenberg Sauber 1:32.496 +1.991 24
Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

Pagani – Ahol az álmok épülnek

Az utazásom utolsó napjára csak egyetlen dolgot terveztem be: a Horacio Pagani Múzeum és Atelier…

1 óra ago

Hivatalos: A Ducati és a BMW lassabb lesz Assentől kezdve

A FIM első alkalommal aktiválta az új, üzemanyag-áramláson alapuló teljesítménykiegyenlítő rendszert, és az első két…

3 óra ago

Kiderült, mi okozta a Red Bull lámpájának a meghibásodását

Christian Horner elárulta, hogy miért romlott el a boxutcai jelzőlámpa Red Bull garázsánál, a Bahreini…

4 óra ago

Colapinto megsértett egy nemzetet, de bocsánatot kért

Franco Colapinto bocsánatot kért Uruguaytól. Az argentin egy podcastban "vicces" jellemzést adott a dél-amerikai országról, amelyekkel…

5 óra ago

Repkedtek a 46-osok a 16-oson belül San Siróban szombaton – avagy Rossi-mezben tarolt az Inter

Az FC Internazionale Milano és a Nike örömmel jelentett be új és kivételes együttműködését a…

7 óra ago

Ha az F1 nem áll meg, akkor a kvízsorozat sem! Itt az 5. forduló!

Robog tovább a Forma-1 mezőnye, és a tripla hétvége harmadik állomása következik, a Szaúd-arábiai Nagydíj.…

9 óra ago