Fotó: Steven Tee/LAT Images/Pirelli
A Bahreini Forma-1-es hétvége nyitónapján a versenyzők komoly tapadáshiányra panaszkodtak az extrém hőmérséklet miatt, de a szombati napon talán javulhat a helyzet.
A Pirelli ugyanis bejelentette, hogy a hétvége hátralévő részére 1 psi-vel csökkenti a hátsó gumik minimális nyomását(21 psi-ről 20 psi-re). Ez szokatlan lépés, mivel általában inkább növelni szokták azt.
A döntést az indokolta, hogy a pénteki edzések során a gumik túlhevültek, ami miatt a nyomásuk a vártnál magasabbra nőtt, ez pedig rontotta a teljesítményt és tovább fokozta a kopást. A csökkentés célja, hogy visszafogja ezt a folyamatot, javítsa a tapadást és kezelhetőbbé tegye az abroncsokat a hosszú etapokon.
A hőmérsékleti különbség óriási volt a szezon előtti teszthez képest. Míg a februári bahreini teszt során 20°C körül mozgott a pálya hőmérséklete, addig pénteken 50°C körüli értékeket mértek, ami komoly kihívások elé állította a versenyzőket.
Max Verstappen így nyilatkozott: „Semmi tapadás nincs. Nehéz volt, minden kör lassú volt. Olyan volt, mintha driftverseny lenne a végén.”
Lando Norris is hasonlóan fogalmazott: „Sokkoló volt. A teszt ehhez képest álomszerű volt.”
A McLaren viszont így is jobban tudta a gumikat a megfelelő tartományban tartani és az élen zártak pénteken.
Kemény hónapokon van túl Jorge Martín, és már az is egyértelmű, hogy a viták ellenére…
Visszavonul a teljes szezonos versenyzéstől Jenson Button. A 2009-es Forma-1-es világbajnok, Jenson Button második éve…
Sergio Pérez a Forma-1-be való visszatérés küszöbén áll, ha hinni lehet a pletykáknaj. A mexikóinak…
Idén hengerel a McLaren, és két pilótája Oscar Piastri és Lando Norris. Sokan a britet…
Lando Norris elárulta, hogyan változott a mentalitása a versenyhétvégéken az elmúlt hat évben, amióta Forma-1-es…
Nincs olyan Forma-1-mentes péntek, melyen kikapcsolódás nélkül hagynánk titeket, így ma is hoztunk egy pénteki…