Categories: F1

Norris megengedné Verstappennek, hogy tesztelje az autóját, de aztán nehogy meglepődjön

Lando Norris visszautasította Max Verstappen azon állítását, miszerint sokkal jobban teljesítene a McLarennel, mint bármelyik jelenlegi pilóta.

Azt is hozzátette, hogy szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy mennyire is komolyak a Red Bull problémái az autójukkal. Verstappen győzelmet aratott Suzukában, egy századmásodperccel szerezte meg a pole pozíciót, majd az 53 körös versenyen végig maga mögött tartotta Norrist. Utólag azzal állt elő, hogy sokkal előrébb lett volna, ha egy McLarent vezet. Norris visszautasította Verstappen gondolatait:

„Tőlem aztán mondhat, amit akar, engem nem érdekel, őszintén szólva. Mindenki azt mond, amit akar, és azt hisz, amiben akar. Úgy vélem, hogy Oscar Piastri és én is jó pilóták vagyunk. Ő talán jobb pár dologban, de nem minden téren jobb. Igazán tisztelem Maxot, de azt is tudom, hogy néhány dolog nem igaz. Bármikor átjöhet tesztelni az autónkat, amikor csak akarja, és izgatottan várom majd a csalódottságot az arcán, amikor kiszállt.”

Norris egyetlen ponttal vezeti Verstappen előtt a bajnoki tabellát. Az eddigi négy futamon – beleértve a sanghaji sprintversenyt is – mindketten kétszer végeztek a másik előtt. Ugyan Norris elismerte, hogy lehetne előrébb is, de kétségbe vonta azt is, hogy mennyire komolyak a Red Bull gondjai az RB21-essel:

„Jó volt a kezdet, még mindig vezetek. Lehetett volna egy kicsit jobb is a helyzet, igen, de nem így történt. Max és a Red Bull remek munkát végzett egy olyan autóval, amiről azt mondják, hogy szenvednek vele. De ugyanilyen esetben mi is tudjuk, hogy küszködünk, tudjuk, milyen trükkös az autónk vezetése. Gyors, és elismerjük ezeket a dolgokat és az emberek által mondottakat, de elkövettünk pár hibát is, és tudjuk, hogy bizonyos területeken javulnunk kell.”

Mivel a 24 versenyhétvégéből három már lezajlott, Norris hosszú bajnoki küzdelmet vár Verstappennel:

„Hosszú út áll még előttünk, rengeteg munkát kell még elvégeznünk ezzel az autóval, mielőtt a jövő évre koncentrálhatnánk. Volt pár remek eredményem, különösen a fő futamokon. Persze, a kínai sprintversenyen vesztettem néhány pontot és helyezést. Ez egy jó nyitány volt, de még rengeteg lehetőségünk van arra, hogy javuljunk. Még mindig jobbak lehetünk, mint eddig, és jobban kell teljesítenünk, mert Max közel van hozzánk, és biztos vagyok benne, hogy még sokáig közel is lesz.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Kiderült, mi okozta a Red Bull lámpájának a meghibásodását

Christian Horner elárulta, hogy miért romlott el a boxutcai jelzőlámpa Red Bull garázsánál, a Bahreini…

21 perc ago

Colapinto megsértett egy nemzetet, de bocsánatot kért

Franco Colapinto bocsánatot kért Uruguaytól. Az argentin egy podcastban "vicces" jellemzést adott a dél-amerikai országról, amelyekkel…

1 óra ago

Repkedtek a 46-osok a 16-oson belül San Siróban szombaton – avagy Rossi-mezben tarolt az Inter

Az FC Internazionale Milano és a Nike örömmel jelentett be új és kivételes együttműködését a…

3 óra ago

Ha az F1 nem áll meg, akkor a kvízsorozat sem! Itt az 5. forduló!

Robog tovább a Forma-1 mezőnye, és a tripla hétvége harmadik állomása következik, a Szaúd-arábiai Nagydíj.…

5 óra ago

Ami Piastrinak áldás, az Norrisnak átok: ,,Jól fejlesztett a csapat!”

Oscar Piastri szerint nagyszerű fejlesztéseket kapott az MCL39, ám a csapattársa küszködik az új iránnyal.…

15 óra ago

A gyenge tempó és a borzalmas kerékcserék ellenére, Verstappen szerint a hatodik hely jó eredmény

Nagyon régóta nem volt ilyen nehéz futama Max Verstappennek.  A regnáló világbajnok sokszor képre került…

17 óra ago