Categories: F1

Verstappen akár egy évet is kihagyhat, miközben motiválná a Red Bullt

Max Verstappen vörös riadót fújt a Red Bull főnökeinek, miután felmerült, hogy a holland egy évet is kihagyhat a Forma-1-ben első gyermeke születése után.

Verstappen vegyesen kezdte a 2025-ös idényt, és a Red Bullnál a jövője körüli spekulációk felerősödnek. A hollandnak 2028-ig van szerződése a Red Bullnál, és többször is megerősítette, hogy szeretné végigcsinálni. Ez azonban nem sokat segített a távozásról szóló hírek elhallgattatásában, mivel a legfrissebb hírek szerint az Aston Martin nagyösszegű ajánlatot tett a négyszeres világbajnoknak. Bármilyen kísérlet, hogy Verstappen aláírja a kipontozott vonalat, értelmetlenné válhat, amennyiben a 27 éves versenyző egyéves szabadságot vesz ki, ahogy azt egy meg nem nevezett Forma-1-es versenyző kipletykálta. A The Sun riportjában szereplő állítás szerint a holland egy teljes évet kihagyna a száguldó cirkuszban, hogy több időt tölthessen hamarosan születendő gyermekével.

Verstappen a következő hetekben várja első közös gyermekét Kelly Piquet-vel, a motorsport-legenda Nelson Piquet lányával. A szülés időpontja pedig vélhetően a május 4-én, vasárnap megrendezésre kerülő Miami Nagydíj utánra esne. Ez pár hétnyi időt adna neki, hogy az újszülöttel tölthessen időt, mielőtt május 16-án Imolában folytatódna a sorozat. A holland ugyanis várhatóan nem tervez szabadságot a jelenlegi Forma-1-es szezonban.

Ehelyett állítólag Verstappen a 2025-ös szezon befejezését követően hosszabb szünetet fontolgat a sportágtól távol. Amennyiben ez beigazolódna, akkor a kérdés az lenne, hogy melyik konstruktőrrel áll szerződésben, ha egyáltalán van ilyen?

A hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjra készülve Verstappen megerősítette elkötelezettségét a Red Bull mellett, és ragaszkodott ahhoz, hogy továbbra is elégedett, hogy Christian Horner és társai alatt dolgozhat:

„Az igazat megvallva sokan beszélnek róla, kivéve engem. Én csak az autómra akarok fókuszálni, és az alakulatomban dolgozó emberekkel akarok együtt dolgozni. Jelenleg csak erre gondolok az F1-ben. Boldog vagyok a Red Bullnál, csak az autónkkal nem vagyok igazán elégedett. De ez mindenkire igaz, mindannyian jobbak akarunk lenni, ez nem is titok. Ezen akarunk javítani.”

Vámosi Péter

Recent Posts

Carlos Sainz fontos életleckét adott egy rajongónak

A Williams Racing pilótái, Carlos Sainz és Alexander Albon egy interaktív kérdezz-felelekben vettek részt a…

1 óra ago

A McLaren pilótájával szemezget a Red Bull

Max Verstappen bravúros monzai sikere után némileg jobb légkör veszi körül a Red Bullt, ám…

3 óra ago

Hiába a közeledés az élmezőnyhöz, mégis a Superbike az út hét MotoGP-szezon után?

Miguel Oliveira Barcelonában érte el eddigi legjobb eredményét Yamaha-pilótaként, miközben a jövője a MotoGP-ben továbbra…

5 óra ago

Verstappen elmondta, mit tett volna Piastri helyében a vitatott csere során

Max Verstappen bevallotta, hogy ha Oscar Piastri helyében lett volna az Olasz Nagydíjon, nem egyezett…

7 óra ago

Rosberg kikelt magából a stewardok döntése miatt

Oliver Bearman veszélyesen közel került ahhoz, hogy eltiltást kapjon, miután Carlos Sainz-cal ütközött az Olasz…

9 óra ago

Stroll bizarr, „Kimi-díjas” interjúja, az Olasz Nagydíj után

Lance Stroll nem az a beszédes ember, ez közismert. Ugyanakkor vasárnap este, az F1 Olasz…

11 óra ago