Categories: F1

Megtévesztő volt, amit Piastri a pálya mellett látott – A győzelmébe kerülhetett volna

Oscar Piastri bár megnyerte a Szaúd-arábiai Nagydíjat, nem volt makulátlanul boldog a leintés után, emiatt pedig az FIA-tól vár intézkedést.

A McLaren ausztrál versenyzője arra panaszkodott, hogy egy villogó lámpa kis híján tönkretette a versenyét, amely egy a pályáhzoz közeli épületen villogott.

„A negyedik vagy ötödik körben láttam meg, és valójában azt hittem, hogy piros zászló” – magyarázta. „Így hát visszavettem körülbelül egy tizedmásodpercet. De aztán a verseny későbbi szakaszában újra megláttam, és arra gondoltam, hogy ‘ez bosszantó’.”

Szerencséjére ez végül nem zavarta meg annyira, hogy eldobja a győzelmet. Azonban az bizonyos, hogy a főleg az esti versenyekre jellemző fények adott esetben zavarhatják a versenyzőket.

Tajthi Andrea

Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. :)

Recent Posts

A Ferrari korábbi kollégája Hamilton édesapját méltatta

Lewis Hamilton édesapja, Anthony Hamilton hosszú évek óta szereplője a Forma-1 világának. A hétszeres világbajnok…

5 óra ago

Malajzia szerint hiba volt dobni az F1-et, ezért visszatérnének

Az NST beszámolójában Azhan Shafriman Hanif, a Sepang International Circuit vezérigazgatója megemlítette, hogy hiba volt,…

7 óra ago

Verstappen szerint újra kell építeni a Red Bullt

A négyszeres világbajnok Max Verstappen elismerte, a Red Bull csapatának előbb egy újraépítési fázist kell…

9 óra ago

Te is nyerhetsz, ha az nyeri a MotoGP magyar versenyét, akire tippelsz!

Megérkezett a várva várt hét: a MotoGP magyar hétvégéjének hete! A Balaton Park Circuit-en zajló…

11 óra ago

A Ferrari korábbi pilótája ledobta az atombombát: „Senki sem akarta Hamiltont Maranellóban”

Arturo Merzario őszintén nyilatkozott Lewis Hamilton Ferrari-karrierjéről, és utalt rá, hogy a hétszeres világbajnok a…

13 óra ago

Máris tudni Brad Pitt „F1” filmjének a streaming megjelenési időpontját

A When To Stream jelentése szerint az F1 film várhatóan még ebben az évben megjelenik…

15 óra ago