Categories: F1

Bezár Hamilton és DiCaprio burger falodája, 150-en veszítik el állásukat!

A Lewis Hamilton és Leonardo DiCaprio tulajdonában álló Neat Burger vegán ételeket kínáló étteremlánc a hírek szerint hat év után bezárta az összes brit üzletét.

A 2019-ben számos más híresség mellett alapított étterem bezárása mintegy 150 munkahely megszűnését vonhatja maga után. A The Sun állítása szerint a cég 2023-ban jelentős pénzügyi veszteséget könyvelt el, és a londoni üzleteik felét bezárnák. Ez a tavaly nyáron bezárt New York-i bázisukon felül. Akkor a vállalat szóvivője így nyilatkozott:

„Erőfeszítéseinket a legjobban teljesítő éttermeinkre összpontosítjuk – hisszük, hogy olykor szükséges egy lépést hátrébb lépni, hogy nagyobbat ugorjunk előre.”

2025-re azonban már csak két étterem maradt nyitva az Egyesült Királyságban, és mára mindkettő bezárt. A szóvivő megerősítette:

„Jelenleg nincs további kommentárunk, azon kívül, hogy megerősítjük, hogy a vállalkozás meghozta azt a nehéz döntést, hogy bezárja az Egyesült Királyságban működő éttermeit.”

A veszteségek az előző évi 3,2 millió fontról 2021-ben 7,9 millió fontra nőttek. A márka alig két évvel korábban indult, és az volt az ígéret, hogy „fenntartható, ízletes ételeket készít.”

Az alapítás idején Hamilton azt mondta:

„Nagyon elhivatott vagyok a világunkkal való kíméletesebb bánásmód iránt. Igazán tisztelem a Neat Burger elkötelezettségét az etikusabb gyakorlatok és a kisvállalkozások támogatása iránt. Így ezt is nagyon büszkén támogatom. Növényi étrendet követő emberként úgy gondolom, hogy szükségünk van egy egészségesebb, utcai lehetőségre is, amelynek csodálatos íze van. Ugyanakkor valami izgalmasat kínál azoknak is, akik időnként húsmentesen szeretnének élni.”

Hamilton 2017-ben lett vegán, és azzal érvelt akkor a CNN-nek, hogy a húsevés nemcsak kegyetlen az állatokkal szemben, hanem hozzájárul a globális felmelegedéshez is:

„Elképesztően tisztának és egészségesnek érzem magam. Vannak dolgok, amiket látom, hogy a barátaim esznek, és régebben én is ettem, de most rosszul érzem magam, mert olvasnom kell róla, így elolvastam néhány tudományos dolgot.”

A hétszeres Forma-1-es világbajnok a vegánság hangos szószólója, miközben azt is elárulta, hogy kutyája, Roscoe kizárólag vegán étrendet követ. Hamilton producere volt a 2018-as „A sport megváltoztatói” című dokumentumfilmnek. A James Cameron által rendezett film, azt az elméletet vizsgálta, hogy a sportolóknak szükségük van-e a húsra a fehérje miatt, és olyan vezető személyiségeket követett nyomon, mint Hamilton vagy Arnold Schwarzenegger.

A britre először a „What The Health” egészségügyi dokumentumfilm volt hatással, amely a hús- és tejiparon belüli etikai aggályokat tárja fel, ami arra késztette, hogy teljesen vegánná váljon, és szenvedélyesen támogassa az ügyet.

Vámosi Péter

Recent Posts

Elég bizarr: mit keres egy faláb a dobogón? Bezzecchi elárulta az okot

Marco Bezzecchi elárulta, miért ünnepelte sikereit egy falábbal a szombati a MotoGP San Marinó-i Nagydíján.…

5 óra ago

Wolff elmondta, miért más ma a McLaren belső küzdelme, mint a Mercedesé volt

Hosszú évek óta először fordul elő a Forma-1-ben, hogy két csapattárs küzd a világbajnoki címért.…

7 óra ago

Daniel Ricciardo feltehetően visszatér az F1-es paddockba

A Red Bull csapatfőnöke, Laurent Mekies utalt rá, hogy Daniel Ricciardo jövőre visszatérhet a Forma-1-es…

9 óra ago

Bezzecchi alaposan megszorongatta Marc Márquezt a misanói győzelemért

Marco Bezzecchi sokáig vezette a rengeteg bukást hozó misanói versenyt, de Marc Márquez újabb győzelmet…

10 óra ago

Megvan a licensz Verstappennek, irány a 24 órás

Max Verstappen megkapta a DMSB A engedélyt, amely lehetővé teszi számára a GT3-as autók vezetését…

11 óra ago

Elárulta Steiner, hogy miért választotta a MotoGP-t

Nyomós indok miatt inkább a MotoGP-t választotta Günther Steiner. A múlt heti Katalán Nagydíjon lett…

13 óra ago