F1

Doohan nem adja fel, leszegett fejjel küzd tovább

Továbbra sincs meg Jack Doohan első Forma-1-es pontja. Az Alpine újonca nincs könnyű helyzetben, Colapinto, mint Damoklész kardja lebeg a feje felett, miközben a legutóbbi szaúdi hétvégén a mezőny legvégén csatázott.

Noha a jelek szerint egyelőre – de korántsem biztosan – Miamiban és utána is még ő vezetheti az Alpine-t, azonban muszáj jobb eredményeket hoznia.

A hétvégi szaúdi verseny elég rosszul jött ki a számára, két kiállásos stratégián volt, miután az első etapban beszorult Nico Hülkenberg mögé, majd a verseny vége felé a másik Sauberrel, Bortoletovel került komoly csatába, az utolsó két helyen.

A két jóbarát sikeres éveket töltött a junior szériákban, mindketten több futamot nyertek, a brazil pedig mind F3-ban, mind F2-ben is bajnok lett, ám az F1 egyelőre más kávéház nekik, leginkább az autók teljesítmény különbsége miatt.

„Én és Gabi sokat beszélgettünk erről korábban, reméltük, hogy az ilyen csaták hamar eljönnek köztünk, de inkább a pontszerzésekért, semmint az utolsó helyekért. Ez egy nagyon kemény nap volt, de továbbra is leszegett fejjel megyek előre és meglátom mit hoz a jövő.” fogalmazott az ausztrál Doohan.

Hegedűs Dávid

Recent Posts

Elég bizarr: mit keres egy faláb a dobogón? Bezzecchi elárulta az okot

Marco Bezzecchi elárulta, miért ünnepelte sikereit egy falábbal a szombati a MotoGP San Marinó-i Nagydíján.…

5 óra ago

Wolff elmondta, miért más ma a McLaren belső küzdelme, mint a Mercedesé volt

Hosszú évek óta először fordul elő a Forma-1-ben, hogy két csapattárs küzd a világbajnoki címért.…

7 óra ago

Daniel Ricciardo feltehetően visszatér az F1-es paddockba

A Red Bull csapatfőnöke, Laurent Mekies utalt rá, hogy Daniel Ricciardo jövőre visszatérhet a Forma-1-es…

9 óra ago

Bezzecchi alaposan megszorongatta Marc Márquezt a misanói győzelemért

Marco Bezzecchi sokáig vezette a rengeteg bukást hozó misanói versenyt, de Marc Márquez újabb győzelmet…

10 óra ago

Megvan a licensz Verstappennek, irány a 24 órás

Max Verstappen megkapta a DMSB A engedélyt, amely lehetővé teszi számára a GT3-as autók vezetését…

11 óra ago

Elárulta Steiner, hogy miért választotta a MotoGP-t

Nyomós indok miatt inkább a MotoGP-t választotta Günther Steiner. A múlt heti Katalán Nagydíjon lett…

13 óra ago